Nyitókép: MTI/EPA/YNA/Dzson Hon Kjun

Index-információ: iskola- és terasznyitás jön

Infostart
2021. március 20. 10:54
A portál azt is kiszámolta, mikor lesz meg az ehhez szükséges 2,5 millió első körös oltás.

Mivel Orbán Viktor pénteki közlése alapján 2,5 millió oltás beadása után jöhet egy nagyobb nyitás, az Infostart után az Index is nyomába eredt annak, hogy mi történhet majd ekkor - egész pontosan (kalkulációk szerint) a húsvétot követő hétvégén vagy az után néhány nappal, április 19. körül -, illetve 3 millió vakcina beadását követően, tehát nem akkor, ha csökken a halálozási szám.

A portál úgy tudja, az operatív törzs által javasolt újrakezdés alapján elsőként az iskolák és a teraszok nyithatnak ki, majd második körben a szállodák is.

A lap szerint a már eddig is sok problémával járt védettségi igazolvány által biztosított kedvezményekkel motiválnák a lakosságot arra, hogy minél többen kérjék a védőoltást a koronavírus ellen, az is lehet, hogy zárt helyekre menni majd egy ideig csak vakcinaigazolvánnyal lehet.

Az operatív törzs munkájához támpontul szolgáló nemzeti konzultációs kérdőívet valamivel több mint fél millió ember töltötte ki, a korábbi kormányzati megnyilatkozások alapján valóban fokozatos nyitás várható.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!