Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Péterfalvi Attila: nagyon nem mindegy, mire lesz jó az oltásigazolás

Infostart / InfoRádió - Virányi Zsolt
2021. február 17. 09:52
Élesítés előtt áll a magyar digitális oltásigazolás, miközben egységes jogalkalmazásra lenne szükség az Európai Unióban.

Nincs jogi akadálya a digitális oltásigazolás bevezetésének, mondta el az InfoRádiónak Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke. Mint fogalmazott, több körben véleményezték a kérdést, és nem vet föl adatvédelmi aggályokat. Ugyanakkor megfelelő módon szabályozhatja a védettség igazolását.

Az oltás ténye személyes egészségügyi adatnak minősül, ahogyan az is, hogy valaki átesett-e a koronavíruson-fertőzésen, és hogy felgyógyult-e, tette hozzá a szakember, kiemelve: nyilvánvalóan

a védettségnek a ténye az érdekes, nem pedig, hogy a védettséget melyik vakcina biztosítja az illető számára.

Vagyis határozottan szakmai kérdésnek tartja, hogy az adott oltás nyújt-e védettséget, vagy sem, ilyen szempontból tehát nem

lenne szabad különbséget tenni, hogy a vakcinát melyik, nemzeti vagy európai hatóság engedélyezte,

illetőleg ki a szer gyártója. Mindössze a védettség ténye lehet az, ami releváns, az összes többi pedig nem – szögezte le Péterfalvi Attila.

Azonban nem mindegy, hogy mihez használják majd az igazolást, így

célszerű lenne ezt jogszabályban rögzíteni,

egészítette ki a NAIH vezetője.

Szerinte különbséget kellene tenni aközött, ha valakinek mondjuk a munkája ellátásával kapcsolatban merül fel a kérdés, vagy ha az állampolgár magánjogi alapon, üzleti szolgáltatásként igénybe akar venni valamilyen szolgáltatást. Utóbbi esetében a különbségtétel ugyanis felvethet adott esetben egyenlő bánásmódra vonatkozó kérdéseket.

Végül, például az utazásokkal kapcsolatban az egységes jogalkalmazásra hívta fel a figyelmet a szakember. Péterfalvi Attila szerint

jó lenne, ha minimum uniós megállapodás születne, vagy uniós elvek alapján történne a szabályozás,

akár nemzeti szinten, hiszen azokat lehet gyorsabban életbe léptetni. „De az nem fordulhat elő, illetve nem lenne szerencsés, ha mondjuk az egyik légitársaság elviszi az utast, míg a másik nem hozza haza ” – magyarázta a hatóság elnöke, az egységes szabályozás fontosságát kiemelve.

Magyarországon márciusban kezdik meg az első védettségi igazolásokat kiadni.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Péterfalvi Attila: nagyon nem mindegy, mire lesz jó az oltásigazolás
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást