Nyitókép: Pexels.com

Csapdával buktatják majd le a hálapénzt elfogadó orvosokat

Infostart / InfoRádió - Rezsek Győző
2021. január 18. 06:00
A Nemzeti Védelmi Szolgálaton belül már felállították azt a főosztályt, amely március elseje után ellenőrizheti az egészségügyi alkalmazottakat. Az Egészségügyi Szolgáltatók Védelmi Főosztály fókuszában a hálapénz lesz.

A hálapénz eddig is üldözendő volt, benne volt a büntető törvénykönyvben, így a január 1-jétől hatályos változás nem annak a nyújtását és elfogadását rendeli büntetni, hanem kiterjeszti a korrupciós bűncselekményeknek a körét, nevezetesen a jogosulatlan előny elfogadásával – magyarázta az InfoRádiónak a Belügyminisztérium sajtófőnöke. A hálapénz ugyanúgy megmarad a korrupciós bűncselekmények körében mint üldözendő, csak a törvényi tényállás egészül ki egy új elemmel.

Életbe lépett továbbá az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény – folytatta Samu Attila dandártábornok –, aminek lényeges eleme, hogy az egészségügyben dolgozóknak február 28-ig nyilatkozniuk kell arról, hogy átlépnek-e ebbe a jogviszonyba. Módosult a rendőrségről szóló törvény is, amely a rendvédelmi szervek védelmi szolgálatának a hatáskörét kiterjesztette mindazokra, akik az egészségügyi szolgálati jogviszonyt fogják választani a jövőben. A fentiek értelmében

a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) március 1-jétől alkalmazhatja a megbízhatósági vizsgálatot, amely az egészségügyi szolgálati jogviszonyt választókra vonatkozik.

A megbízhatósági vizsgálat olyan, a valóságban is előforduló élethelyzet mesterséges kialakítása, amely lehetővé teszi annak az ellenőrzését, hogy a vizsgált személy eleget tesz-e a jogszabályokban előírt hivatali kötelezettségének, hogy befolyásmentesen látja el a feladatát, vagyis jogszabályszerűen jár-e el – fejtette ki Samu Attila.

A tízéves múltra visszatekintő, eredetileg a rendőrség belső ellenőrzésére hivatott NVSZ feladatköre, illetve az ehhez tartozó védetti kör az évek során folyamatosan bővült. A megbízhatósági vizsgálatok miatt a szervezeten belül 50 fővel létrejött az Egészségügyi Szolgáltatók Védelmi Főosztálya, amely további három osztályra tagozódik. Az ötven főből 46 a hivatásos állomány tagja, négyen pedig rendvédelmi igazgatási alkalmazottak.

A főosztály már létezik, de miután csak az egészségügyi szolgálati jogviszonyban állókat vethetik alá megbízhatósági vizsgálatoknak, így értelemszerűen március 1-jétől tudnak csak élesben dolgozni. Addig sem unatkoznak, meg kell találniuk azokat az élethelyzeteket, amelyekben a megbízhatósági vizsgálatokat elvégezhetik.

Egy ilyen vizsgálat megindításához továbbra is ügyészségi jóváhagyás lesz szükséges,

és ugyanúgy megmaradt a törvényi rendelkezés, hogy egy személlyel kapcsolatban egy naptári évben legfeljebb három alkalommal lehet vizsgálatot indítani.

Samu Attila azt is elmondta, hogy számtalan változata lehet annak, hogy mi alapján kezdeményezheti a Nemzeti Védelmi Szolgálat a megbízhatósági vizsgálatot. Ebbe a körben beletartozhat akár egy névtelen információ is, amely eljut az NVSZ-hez, ugyanakkor a szolgálat dolgozóinak is lehetnek személyes tapasztalataik. Így kalkulálható, hogy melyek azok a területek, amelyek különösen fertőzöttek lehetnek az egészségügy területén.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hálapénz: egy névtelen információ is vizsgálódáshoz vezethet
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást