Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Törvényjavaslatot nyújtott be az MSZP az SZFE átalakítása ellen

Infostart
2020. október 26. 16:05
A Színház- és Filmművészeti Egyetemről (SZFE) is vitáztak a képviselők hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben.

Harangozó Tamás (MSZP) az október 23-i SZFE-tüntetéssel kapcsolatban arról beszélt, hogy tízezres tömeg hömpölygött a főváros utcáin és állt ki az egyetem, a tanszabadság, az autonómia mellett. A kormányt vádolta a kialakult helyzettel, hiszen a kabinet terjesztette be az egyetem szétveréséről szóló jogszabályt, amelyet a Fidesz-KDNP szavazott meg.

Hozzátette: a kormány nevezte ki a művészeti egyetem kuratóriumába a Mol stratégiai igazgatóját. "Örkény István már itt hanyatt vágná magát" - fogalmazott, bírálva, hogy egy gépesített lövészezredest neveztek ki kancellárnak. Szerinte ilyen eszközöket a legsötétebb kommunista és náci diktatúrában engedett meg a hatalom. Bejelentette, törvényjavaslatot nyújtottak be az SZFE-törvény hatályon kívül helyezésére.

Az előterjesztők (Tóth Bertalan, Gurmai Zita, Harangozó Tamás, Hiller István, Kunhalmi Ágnes, Tóth Csaba) célja, hogy az elhibázott döntést visszavonják, az alapítványt megszüntessék, az egyetem fenntartása ismét állami feladat legyen - derül ki a törvényjavaslatból.

Az ellenzéki képviselők szerint immár a kormánypártoknak is meg kell hallaniuk a diákok és oktatóik követelését, hogy az állam biztosítsa a Színház- és Filmművészeti Egyetem fenntartását.

A napirend előtti felszólalásra adott válaszában Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára kijelentette: az MSZP-től nem fogadnak el kritikát, hiszen 2006-ban szétverette az október 23-i tüntetést. Most biztosított a békés tüntetés lehetősége, az ellenzék pedig saját politikai haszonszerzésére akarja kisajátítani az egyetem ügyét.

Kitért arra, évek óta senki nem vitatja, hogy az SZFE-t át kell alakítani, most lehetőség nyílik arra, hogy egy jobb, minőségibb, versenyképesebb oktatás valósuljon meg ebben az intézményben. Van egy vita a kultúra emberei között, hogy ez hogyan működjön, ebben a vitában a politikusoknak nincs feladata.