Nyitókép: Esküvő a koronavírus-járvány idején Rómában, 2020. április 11-én. MTI/AP/Andrew Medichini

Percről percre - a koronavírus-járvány vasárnapi hírei

Infostart
2020. október 11. 11:31
Világszerte 37,5 millió fölé nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma. Itthon elhunyt 21 ember, és 1068-cal emelkedett a fertőzöttek száma. Minden hír a járványról és annak hatásairól.
2020.10.11. 18:30

Agyi játék is segíti a világbajnok magyar kardozót

A jógát is bevonja felkészülésébe Szatmári András. Az MTK világ- és Európa-bajnok kardozója az InfoRádiónak adott interjúban arról is beszélt, hogy olykor világklasszis női klubtársával, Márton Annával is szokott asszózni, a versenyek ugyanakkor mindenkinek hiányoznak.

2020.10.11. 17:20

A nézők ragaszkodása önbizalmat ad – Mácsai Pál a színházak helyzetéről

A körülmények változtak, de a taps és a figyelem minősége a régi a budapesti Örkény István Színház előadásain pandémia idején is. Mácsai Pál, a teátrum igazgatója streamelt előadásokkal igyekszik virtuálisan behívni a közönség egy részét a Madách téri színházba.

2020.10.11. 17:04

Komoly a helyzet, lépnek Szlovákiában

Visszavonásig bezárják Szlovákiában hétfőtől a középiskolákat és áttérnek a távoktatásra - jelentette be Branislav Gröhling szlovák oktatásügyi miniszter vasárnap Pozsonyban az országos válságstáb ülésének szünetében.

2020.10.11. 16:35

Főleg a német nagyvárosokban gyorsul a járvány terjedése

Egyre több németországi térségben gyorsul az ellenőrizhetetlenséggel fenyegető sebességre az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) terjedése, a vasárnapi adatok szerint már harminc régióban érte el a kritikus szintet az új fertőzések száma.

2020.10.11. 16:00

Megduplázódott a fertőzöttek száma Angliában egy hét alatt

A brit kormány egyik egészségügyi tanácsosa szerint a nagy-britanniai koronavírus-helyzet a járvány márciusi elhatalmasodásának időszakához hasonló fordulópont előtt áll, de azonnali cselekvéssel meg lehet akadályozni, hogy "a történelem megismételje önmagát".

2020.10.11. 14:23

Kritikus a helyzet több ukrán kórházban

Kész mobilkórházakat létesíteni az ukrán egészségügyi tárca azokban a régiókban, ahol a koronavírusos betegek kezelésére kijelölt intézmények ágyhiánnyal küzdenek - közölte egy tévéműsorban Viktor Ljasko országos tisztifőorvos, az egészségügyi miniszter helyettese, miközben Ukrajnában az elmúlt 24 órában csaknem ötezer új fertőzöttet regisztráltak.

2020.10.11. 13:20

Szlávik János: fel kell készülni az elhunytak számának további emelkedésére

A koronavírus-járványra tekintettel mindenkinek javasolja a jövő héttől elérhető infuenza elleni oltások beadását az Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa.

2020.10.11. 11:21

Lagzikra csaptak le Koszovóban

Esküvőket szakítottak félbe és vendéglátóhelyeket zártak be a koszovói hatóságok a hétvégén, mivel a járvány megfékezésére hozott korlátozások ellenére nagyszámú vendéget fogadtak. Az egészségügyi minisztérium közölte, ha nem csökken a fertőzöttek száma, további szigorú intézkedésekre lehet számítani.

2020.10.11. 09:40

Új részleteket közölt orvosa Donald Trump állapotáról

Az amerikai elnök már nem fertőző - közölte Sean Conley, a Fehér Ház orvosa egy koronavírus-teszt eredményére hivatkozva.

2020.10.11. 09:20

Új bejelentést tett Novák Katalin a lakásáfáról

A csokkal 150 ezernél is több család otthonteremtéséhez járult hozzá a kormány csaknem 500 milliárd forinttal - mondta a tárca nélküli miniszter.

2020.10.11. 09:10

21 magyar halt meg, ezernél is több új fertőzött

Megugrott a kórházban kezeltek és a lélegeztetőgépen lévők száma.

2020.10.11. 06:40

Donald Trump: nagyon gyorsan, rekordidő alatt megérkezik a vakcina

Donald Trump amerikai elnök szombaton először jelent meg a nyilvánosság előtt azóta, hogy megfertőződött a koronavírussal, és kórházba került.