Nyitókép: MTI/H. Szabó Sándor

Balaton: nincs választás, vagy algás, vagy hínáros

Infostart
2020. július 16. 05:40
Természetes jelenség mindkettő, megjelenésüket az befolyásolja, hogy mennyire tiszta a tó vize.

Nehezményezték az algásodást, amely például Balatonalmádinál volt megfigyelhető, de a hínáros területek a hajósok türelmét tették próbára sokszor. A Balatoni Limnológiai Intézet tudományos főmunkatársa, Tóth Viktor szerint egy természetes tó esetében mindkét jelenség természetes és nem egyedülálló – írja a balatontelevizio.hu.

A sekély tavaknak, mint amilyen a Balaton is, két állapotuk van: vagy hínárosak, vagy algásak, attól függően, hogy mennyi tápanyag éri a tavat. Ha sok, akkor az algák szaporodnak el és leárnyékolják a hínárt, ha kevés, akkor a hínár túlnövi az algát.

Az 1960-as, 70-es években kezdődött a Balaton algásodása, a sok alga visszaszorította a hínárt, a 60-as években normális volt, hogy a Balatonban nagyjából ötszáz méteres sávig hínár volt, mostanra ez a helyzet megfordult. 1995 óta relatív tiszta a víz, de 2015 körül már észrevehető volt az algák terjedése. A szint tavaly érte el az ingerküszöböt, idén pedig a tavalyinál is erősebb az algásodás.

"Ez egy régi-új állapot, kénytelenek vagyunk elfogadni, hogy a Balaton tiszta vize miatt sok hínár lesz. Ezzel a problémával az önkormányzatoknak és a telektulajdonosoknak kell megküzdeniük, nekik kell erre megoldást találniuk" – mondta a szakember.

Tóth Viktor megfigyelése szerint a strandokon a hínár a nyári fürdések hatására ritkul. A strandolók kitépik, letapossák a növényt. Csak az a probléma az irtással, hogy a vízinövények előszeretettel szaporodnak hajtással. Azaz a vízben hagyva a hínárt, az később intenzív problémát okoz, tehát ki kell venni a vízből. Külföldön már elterjedt, hogy hínárarató géppel oldják meg a gondot.

Az algavirágzás akár az egész Balatont elérheti a jövőben, mert a tó vízszintjének ingadozása tíz százalék alatt van, ez pedig természetellenes. Az ingadozás mértékének legalább 50-60 centiméteresnek kellene lenni, miközben most 30 centiméternél is kevesebb. Ez olyan folyamatokat indít be, amelyek miatt nem biztos, hogy fennmarad a víz tisztasága.