Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Angelo Carconi

Megszólalt a koronavírus-vizsgálatokat irányító magyar orvos

Infostart
2020. március 7. 18:16
Három iráni, egy brit és egy magyar koronavírus-fertőzöttet vizsgálnak Magyarországon

Magyarországon jelenleg öt embert kezelnek igazolt koronavírus-fertőzéssel, négy külföldi és egy magyar állampolgárt. Közülük négyen (a három iráni és a magyar idős férfi) a budapesti Dél-pesti Centrumkórházban, egy brit beteg pedig a debreceni Kenézy Gyula Kórházban van elkülönítve. Mind az öt személynél zajlik a kontaktkutatás, vagyis a fertőzöttekkel szoros kapcsolatban lévő személyek felkutatása és kivizsgálása.

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa elmondta:

az első két fertőzött, a két iráni egyetemi hallgató jól van, várják a vizsgálatok eredményeit, ha ezek negatívak lesznek, hazaengedik őket. Az egyik fiú iráni barátnőjéről elmondta, ő pénteken rosszabbul volt, szombatra azonban javult az állapota.

Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta, hogy az eddig koronavírus fertőzéssel diagnosztizált betegek kontaktkutatása elkezdődött, illetve folyamatban van. Az iráni nő esetében is folyik az a vizsgálat, hogy kikkel érintkezhetett - olvasható a kormányzati portálon.

Annál a férfinál, aki Szerbián lett beteg, de Magyarországon élő testvérénél járt, nincs szükség további kontaktok felkutatására, mert a lappangási időn túl járt Magyarországon.

Várják a laboreredményeket annál a holland férfinél, aki önként távozott egy 18. kerületi rendelőintézetből, majd saját maga jelentkezett a Dél-pesti Centrumkórházban.

A 15 fős japán turistacsoportot vizsgálata negatív lett, őket elengedték a kórházból.

A 11 - Olaszországból korábban hazatért - diáklány és kísérőik jól vannak, számukra vasárnap véget ér a karantén. Két egészségügyi dolgozót is figyelnek, ők is jól vannak, napokon belül elhagyhatják a kórházat.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!