Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Ungár Péter: nem komfortos ugyanazt a jelöltet támogatni, mint Gyurcsány Ferenc

Infostart / InfoRádió
2019. szeptember 24. 11:13
Noha az LMP most Karácsony Gergely mögé állt a főpolgármester-jelölti versenyben, Ungár Péter, a párt országgyűlési képviselője szerint elképzelhető, hogy Puzsér Róbert és az LMP útjai még keresztezik egymást - erről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában a politikus.

A zöld gondolat megléte határozta meg, hogy kik mellé állt az LMP az október 13-ai önkormányzati választáson - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Ungár Péter, a párt országgyűlési képviselője.

"Mi azokat a jelölteket támogatjuk, akik a klímaváltozás elleni küzdelemben tennének, nem pedig klímaszkeptikusok"

- fogalmazott.

A politikus azt mondta, azért álltak ki Puzsér Róbert főpolgármester-jelöltsége mögül, mert az aláírt megállapodással ellentétben a jelölt nem vett részt az előválasztáson.

"Puzsér Róbert mégis csak egy nagyon komoly zöld programmal indul

ezen a választáson, én természetesen ezt egy olyan előremutató dolognak tartom, ami miatt simán el tudom képzelni, hogy útjaink keresztezik még egymást" - fogalmazott Ungár Péter.

Az ellenzéki képviselő közölte, nem felejtik el Karácsony Gergelynek és Jávor Benedeknek, hogy kiléptek az LMP-ből, ami után meggyengült a párt.

"Én azt a mai napig az egyik legelhibázottabb ellenzéki döntésnek tartom, hogy ott, akkor, azok az emberek szétszakították az LMP-t.

El nem felejtettük, erőt vettünk magunkon, meglátjuk, hogy ez mire vezet"

- tette hozzá a politikus.

A politikus azt mondta, bár rengeteg dologban nem ért egyet Karácsony Gergellyel, a főpolgármester-jelölt programjában nagyon sok a zöld elem, szeretne tenni a klímaváltozás ellen, nem klímaszkeptikus jelölt, ezért állt mellé az LMP.

Arról, hogy a Gyurcsány Ferenccel közös jelöltet támogat a párt a főpolgármesteri posztért, azt mondta, nem egy komfortos döntés, történelmileg alakult így.

Ungár Péter szerint az LMP vártnál gyengébb európai parlamenti választási eredménye mögött nem a zöld politizálás iránti hazai érdeklődés hiánya, hanem a párton belüli viták és széttöredezettség állt.

A teljes beszélgetést alább megtekintheti, meghallgathatja.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ungár Péter - Aréna, 1. rész
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Ungár Péter - Aréna, 2. rész
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást