Nyitókép: MTI/EPA/Patrick Seeger

A magyar brexitügyi biztos bízik a britek szavában

Infostart / InfoRádió - Rozgonyi Ádám
2019. július 18. 19:08
Brexitügyekért felelős miniszteri biztosként folytatja munkáját Takács Szabolcs. A fideszes politikus az InfoRádiónak a többi között azt hangsúlyozta: a kormány megvédi a Nagy-Britanniában dolgozó magyarok jogait.

Az Európai Unió egyik legerősebb tagállama – mind politikai, mind gazdasági éltelemben – tervezi elhagyni a közösséget, emiatt érezte szükségét a kormány brexitügyi miniszteri biztos kinevezésének, hogy valaki a kormányon belül kizárólagosan erre a témakörre fókuszáljon, próbálja meg felmérni, hogy milyen gazdasági, politikai és társadalmi hatásai lehetnek annak, hogy hogyan alakul Nagy-Britannia kiválásának a folyamata – fogalmazott Takács Szabolcs az InfoRádiónak nyilatkozva.

A magyar kormány már 2016-ban is, amikor a britek meghozták a népszavazással megerősített demokratikus döntésüket, és azóta is többször sajnálatát fejezte ki, amiért a britek elhagyják az uniót, természetesen, mint minden demokratikus döntést a magyar kormány, így ezt is messzemenőkig tiszteletben tartja, szögezte le a fideszes politikus.

Az Egyesült Királyság hagyományosan olyan politikai filozófiát képviselt az európai integráció egészével összefüggésben, amely nagyon közel állt a magyar megközelítéshez, jegyezte meg Takács Szabolcs. Például, hogy fontos szerepet szánnak a nemzeti parlamentek működésének az Európai Unió döntéshozatalában.

A miniszteri biztos szerint

a brexit népszavazás eredménye nem feltétlenül a briteknek a hibája.

"A hibát nem csak az ő készülékükben kell keresni – fogalmazott. – Meg kell vizsgálni, hogy az Európai Bizottság, hogy az európai föderalista intézmények milyen politikát folytattak, és ez milyen mértékben járult hozzá" – tette hozzá a politikus. Leszögezte továbbá, hogy

politikai értelemben egy erős szövetséges veszíthet Magyarország,

potenciálisan ugyanis nem látni még a folyamat végét. Gazdasági értelemben sem irreleváns, rengeteg szállal kötődik Nagy-Britannia Magyarországhoz.

A magyar kormány számára természetesen a szigetországban élő több százezer magyar helyzete is súlyponti kérdés – emelte ki végezetül Takács Szabolcs, rámutatva arra, hogy a brit politikum valamennyi szereplője részéről idáig csak az hangzott el, hogy az ott élő uniós állampolgárok szerzett jogait garantálni fogják. "Nagyon reméljük, hogy ezeket az ígéreteket be is tudják tartani" – mondta. Annak ellenér – jegyezte meg –, hogy a magyar kormány abban érdekelt, hogy a gazdaság fejlődése révén egyre több lehetőséget nyújtson, és minél több magyar térjen haza az anyaországba.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A magyar brexitügyi biztos bízik a britek szavában
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást