Nyitókép: Vizet eresztenek át a Dunából az Öreg-Duna (balról) szakaszára az apadás elősegítésére Dunakiliti határában 2019. június 7-én (MTI/Krizsán Csaba)

Tartós lesz az apasztás utáni vízszintcsökkenés

Infostart
2019. június 7. 19:53
A szlovák vízügyi szervek 4 órán keresztül másodpercenként 1000 köbméter vízhozamot tartottak vissza szombat hajnalban. Az is kiderült, mennyi idő alatt lesz hatása Budapesten. Megszólalt a Hableány elhunyt kapitányának öccse.

Az apadás mértékének átmeneti felgyorsítása érdekében - az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) kezdeményezésére - a szlovák vízügyi szervek 4 órán keresztül másodpercenként 1000 köbméter vízhozamot tartottak vissza. Ez segítheti a múlt heti hajóbaleset roncsának kiemelését.

A zsilipzárásra már éjszaka sor került, mert a Duna vízgyűjtő területeiről már nem érkezik hóolvadásból származó utánpótlás - mondta az Infostartnak Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője. Az Új Szó cikke alapján az Infostart is megírta, hogy hajnali 1 és 5 óra között csökkentették a szlovák szakemberek a Duna vízhozamát a bősi vízerőműnél.

A legészakibb magyarországi szelvényben, Medvénél már szombat reggel megkezdődik lesz a vízszintcsökkenés, Budapesten pedig a vízvisszatartás kezdetéhez képest mintegy 24 óra múlva válik érzékelhetővé az apadás - mondta az OVF szóvivője. Ez tartós lesz, vagyis nem emelkedik vissza a vízszint akkor sem, amikor majd a szlovák vízügyi szervek visszaengedik a visszatartott vizet.

Gyorsan eljutott a Margit hídhoz az óriásdaru

A Clark Ádám úszódaru délután kettő óra után indult el Újpestről a Margit hídhoz a tragédia helyszínére, átbújt az Árpád híd alatt, és röviddel háromnegyed három előtt a Margit híd alatt is gond nélkül áthaladt. Amíg a hajó a hidak közelében volt, addig nem engedték át rajtuk a forgalmat. A berendezést, amellyel a Hableány roncsának kiemelését tervezik, a budai oldali ágon vitték le a folyón.

"Függetlenül attól, hogy az emelési munka pénteken nem kezdhető meg, úgy döntöttek, hogy leúsztatják a berendezést a roncshoz, hogy álljon rendelkezésre, illetve nehogy úgy járjanak, hogy megemelkedik a vízszint és nem tudják lehozni a darut" - közölte a Terrorelhárítási Központ (TEK) Társadalmi Kapcsolatok Osztályának vezetője, Jasenszky Nándor a Clark Ádám megérkezésével párhuzamosan péntek kora délután tartott sajtótájékoztatón.

A kiemelés akár szombaton vagy vasárnap megkezdődhet, de az is lehet, hogy a jövő hétig húzódik a művelet.

A Műegyetem szakemberei négy heveder átvezetését tartották indokoltnak a rendelkezésre álló információk alapján.

"Egy heveder úgy néz ki, hogy hat darab 32 milliméteres átmérőjű drótkötél van egymás mellett" - mondta Jasenszky Nándor, és a kötelet be is mutatta a sajtótájékoztatón. "Több mint száz méter, ezt kell átrángatni a hajó alatt" - szemléltette a TEK illetékese. A hajó alatt már átvezették a több mint száz méter hosszú hevederek vékony, elsődleges vezetőszárait és a tervek szerint haladnak tovább a munkával.

Közölte, hogy a hajó padozaton fekszik, ez alatt kell átvezetni a hevedereket, de ha nem találnak rést, akkor nagynyomású vízzel próbálnak helyet csinálni nekik.

A roncsnál a szabályok szerint egyszerre egy búvár dolgozhat, ám Jasenszky Nándor közölte: vizsgálják annak a lehetőségét, hogy miközben a magyar búvár az átkötéssel foglalkozik, addig a dél-koreai búvárok dolgozhassanak a nyílászárók lezárásán, de erről még nem született döntés.

Megszólalt a Hableány elhunyt kapitányának családja

A Hableány sétahajó május 29-én este süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet. Hét utast sikerült kimenteni, kilenc embert még keresnek.

Péntek délelőttre derült ki, hogy a csütörtök este a Bálnánál megtalált holttest a Hableány magyar kapitányáé. A hajós öccse a Lokálnak elmondta, csütörtök éjjel 11 óra körül érkeztek meg a rendőrök édesanyja otthonához, hogy közöljék vele a szomorú hírt. Az egyenruhásokkal tartottak a biztonság kedvéért a mentők is, ők értesítették a kisebbik fiát - nyugállományú honvédtiszt tíz percre lakik a szüleitől, azonnal autóba pattant és hazarohant.

„Az ember nyilván érti, hogy a hajó vezetőfülkéjében nem lehet túlélni egy ilyen ütközést, de az utolsó pillanatig nem akarja, nem tudja elhinni. A mentősök azt kérték tőlem, hogy egy pillanatra se hagyjam egyedül anyukámat, ezért már éjjel magammal hoztam, most is itt van nálunk" - mondta a férfi a portálnak. Hozzátettte, hogy a mentők arra kérték, ha az idős asszony nagyon felzaklatná magát, akkor sem szabad nyugatót adni neki, mert ez az ő korában akár végzetes is lehet.

Bár a matróz korábban arra kérte az édesanyját, ha egyszer bármi történne vele, a hamvait szórja a Dunába. Julika néni ezt megerősítette a Lokálnak, de lehet, hogy a szertartásra mégsem a folyón kerül sor. A férfi ugyanis Szolnokon hosszú évekig hivatásos katonaként szolgált. "Emiatt a hadkiegészítő parancsnokság pár napja azt kérte, értesítsem őket, ha előkerült a testvérem holtteste, mert szeretnék megadni neki a végtisztességet" - mondta a megtört testvér.

A hajókatasztrófával kapcsolatos további híreinket ITT találják.