Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Orbán Viktor: van egy egész éjszakánk elemezni a sikert

Infostart
2019. május 26. 23:21
Rekordrészvétel mellett arattunk rekordgyőzelmet - fogalmazott a Bálnában a Fidesz eredményváróján Orbán Viktor, a nagyobbik kormánypárt elnöke, miniszterelnök.

Jó esténk van: köszönetet szeretnék mondani azoknak, akik szavaztak, és külön azoknak, akik nekünk szavaztak bizalmat - kezdte EP-választási értékelőjét a Fidesz elnöke.

Orbán Viktor külön kiemelte, rekordrészvétel mellett arattak rekordgyőzelmet, elsősorban azzal, hogy a migrációt kellően komolyan vették.

Úgy látja, a nemzetegyesítés nagy, vissza nem térő lehetősége a mostani.

"Van még egy egész éjszakánk, hogy elemezzük a győzelmet, de ez elsőre egy megbizatás három dologra: állítsuk meg a bevándorlást, védjük meg a nemzetek Európáját, és védjük meg a keresztény Európát. És ezt is fogjuk tenni"

- fogalmazott a nagyobbik kormánypárt elnöke.

Szerinte olyan vezetők kellenek, akik büszkék a kétezer éves keresztény kultúrára, a Fidesznek pedig Brüsszelben is Magyarország lesz az első.

Az összefogást azokkal fogja keresni az új Európai Parlamentben, akiknek szintén a bevándorlás megállítása az első.

A Fidesz-KDNP 13 képviselőt küldhet az EP-be, miután a szavazatok 52,14 százalékát szerezte meg.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Orbán Viktor beszéde
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást