Nyitókép: Pixabay.com

A budapesti részvételi arány mindent ver

Infostart
2019. május 26. 21:24
60 százalék fölötti a részvételi arány a főváros XII. kerületében, Budapest minden megyénél több polgárt vitt el választani vasárnap.

A Nemzeti Válsztási Iroda a 18.30-as részvételi adatok alapján (is) területi képet adott arról, melyik megyében, illetve Budapesten belül mely kerületben hányan járultak az urnákhoz.

Ezek alapján

minden megyénél erősebb volt a főváros a maga 49,76 százalékos részvételi adatával,

de Vas megye sincs sokkal lemaradva: 47,02 százalék.

Kifejezetten gyenge megye Hajdú-Bihar, ahol alig minden harmadik választó adta le voksát az EP-választáson este fél 7-ig. A szomszédos Jász-Nagykun-Szolnok megyében 36 százaléknyian voksoltak csak.

Ha már Budapest:

a XII. kerületben már fél 7-kor 60 százalék fölött járt a részvétel, ami a legmagasabb a kerületek közt. Ezt az "álomhatárt" az I. és a II. kerületi eredmény is súrolja.

A VIII. kerület viszont hajszállal, de még a 40 százaléknak is alatta maradt fél 7-kor. A X. kerületi 43 százalékos szám sem mondható magasnak fővárosi viszonylatban.

Vagyis olyan fővárosi kerületekben szavaztak sokan, ahol a tavalyi parlamenti választásokon is fideszes siker született, bár tavaly tavasszal az I. kerületet elvitte az LMP.

Percről percre tudósításunkat itt olvashatják.