Nyitókép: Máthé Zoltán

A szaktanár szerint könnyű volt történelemérettségi

Infostart
2019. május 8. 11:03
Az Eduline-nak nyilatkozó történelemtanár úgy véli, slágertémákat kaptak idén a középszinten érettségizők az esszéfeladatok során, de a rövid kérdések sem vihettek el sok időt.

Jónak ítéli a történelemérettségire összeállított középszintű feladatsort az Eduline által megkérdezett szaktanár, aki szerint a 180 perc elég a rövid kérdések és az esszéfeladatok megoldására.

Mint arról az Infostart is beszámolt, a középszintű történelemérettségi első részében az ókori Athénnal, a törökellenes küzdelmekkel, a második ipari forradalommal, a határon túli magyarsággal és a háztartások mai pénzügyeivel kapcsolatos feladatot kaptak a diákok.

Az esszéblokkban a trianoni békediktátum hatásairól, a szovjet propagandáról, Szent István uralkodásáról, illetve a középkori uradalmakról írhattak fogalmazást.

A szaktanár szerint a feladatok megoldhatók voltak, bár néhányhoz nagyobb tárgyi tudásra is szükség volt, de mint mondta, azoknak, akik megfelelően felkészültek az érettségire, ez nem okozhatott problémát. Az esszéfeladatokat

"slágertémáknak"

nevezte a szakember.

Emelt szinten

A történelem emelt szintű írásbelije 240 percig tart. A vizsga két feladatsorból áll, hasonlóan a középszintűhöz. A diákok először az első feladatlapot oldják meg, majd a dolgozatokat 100 perc leteltével a felügyelő tanár összegyűjti. Ezután osztják ki a második feladatlapot.

A témák megoszlása és a használható segédeszközök megegyeznek a középszintű feladatokéval.

Ennyien vizsgáztak

Az Oktatási Hivatal szerdai közleménye szerint történelemből középszinten 1 235 helyszínen 67 025 vizsgázó (közülük 1 903-an angol, francia, horvát, német, olasz, orosz, román, spanyol, szerb vagy szlovák nyelven), emelt szinten 125 helyszínen 5 831 vizsgázó (közülük 127-an angol, francia, német, spanyol, szerb vagy szlovák nyelven) tesz érettségit.

Hétfőn kezdődtek az érettségik, először magyar nyelv és irodalomból, kedden pedig matematikából vizsgáztak a diákok.

Minden diáknak öt tárgyból kell érettségiznie: magyarból, matematikából, történelemből, egy élő idegen nyelvből vagy latinból, és ezek mellé még legalább egy tárgyat kell választani. Kedden matematikából, szerdán történelemből,

csütörtökön angolból, pénteken németből tartanak írásbeli vizsgákat.

Az érettségi vizsgákat május 3. és június 28. között a középiskolák és a kormányhivatalok szervezik, azok lebonyolításában 3149 vizsgabizottság működik közre. Az írásbeliket május 3. és 24., az emelt szintű szóbeliket június 5. és 13., a középszintű szóbeliket pedig június 17. és 28. között tartják.