Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Továbbra sem tárgyal a Hankook

Infostart / InfoRádió - Rozgonyi Ádám
2019. március 19. 16:50
Nem hajlandó tárgyalni a Hankook vezetősége a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetével a munkavállalók bérköveteléséről. Az érdekképviselet további egyeztetést és érdemi megállapodást szorgalmaz – mondta az InfoRádiónak a VDSZ elnöke.

Nem volt egyeztetés a hétfői nap folyamán – mondta az InfoRádiónak Székely Tamás. A Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke hozzátette: a munkavállalók egyre elszántabbak, ez a sztrájk nyolcadik napja, a munkáltató pedig egyre feszültebb. Mint mondta: a gyár termelése – a dolgozók visszajelzései alapján – drasztikusan csökken.

„Abban reménykedem, hogy most már a munkáltató is belátja, hogy érdemes lenne megállapodni” – fogalmazott, hozzátéve: ez a csata túl hosszúra nyúlt.

A dolgozók 70-75 százaléka sztrájkol, de megnőtt a táppénzen lévők száma is, igaz, ez nem feltétlenül függ össze demonstrációval – tájékoztatott a szakszervezeti vezető. Azok is egyre fáradnak, akik nem sztrájkolnak, valószínűleg ez is bírhat nyomásgyakorló erővel.

„Arra törekszünk az első pillanattól kezdve, hogy megállapodjunk”

– hangsúlyozta Székely Tamás.

Készek arra, hogy a februárban asztalra rakott konstrukciókat újratárgyalják. A cég vezetése eleddig nem reagált minden benne foglalt pontra – emelte ki az elnök.

Az InfoRádió megkereste a Hankook Tire-t a sztrájkkal kapcsolatban. A cég azt közölte, hogy a korábban kiadott sajtóközleményeken kívül nem tud további információval szolgálni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Továbbra sem tárgyak a Hankook
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást