Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Wintermantel Zsolt: már idén elkezdhetnék tervezni a 3-as metró meghosszabbítását

Infostart / InfoRádió - Szabó S. Gergő
2019. január 29. 06:02
A 3-as metró északi meghosszabbítása a tervezéssel és kivitelezéssel együtt mintegy 70-120 milliárd forintba kerülhet – mondta az újpesti polgármester. Wintermantel Zsolt kiemelte, az észak-déli vonal meghosszabbítását már a metrófelújítás idején el lehetne kezdeni.

A polgármester szerint soha nem álltak ilyen közel a 3-as metró meghosszabbításához, mint most. Wintermantel Zsolt tájékoztatott: egy közbeszerzési eljárás nyomán már meg is kötötték a részletes kiviteli tervezésre szóló szerződést. Amint a főváros és az állam forrást tud rá biztosítani, megindulhat a tervezőmunka.

A kerületvezető azt szeretné, ha a tervezés első fázisa bekerülne a főváros idei költségvetésébe – ez több mint 1 milliárd forintot jelent, a teljes kiviteli tervezéshez pedig közel 3 milliárd forintra van szükség. A kivitelezési projekt beárazása csak ezután lehetséges.

Wintermantel Zsolt hangsúlyozta: a vonal meghosszabbítása Újpesten, Rákospalotán és a környéken lévő agglomerációban (Dunakeszi, Vác, Fót és térsége)

600 ezer ember „életét tudná egyszerűbbé és közlekedés szempontjából gyorsabbá tenni”.

A polgármester kiemelte: az alagút most sem csak Újpest-Központig tart, hanem majdnem az Árpád Üzletházig. A bővítésnek köszönhetően 4 új megállóval bővülne a 3-as metró vonala. A végállomás a Külső Szilágyi út és a Megyeri út torkolatánál lenne, ahol egy nagy beruházással intermodális csomópont is épülhetne.

A vonalhosszabbítási munkálatokat el lehet kezdeni még azelőtt, hogy befejeznék a régi vonal felújítását – vélekedett Wintermantel Zsolt, hozzátéve: ha a projekt forrását a központi költségvetés is tudja biztosítani, akkor gyorsabb lehet a tervezés és a kivitelezés is. A kerületvezető szerint az egész projekt költsége 70-120 milliárd forint körülre tehető.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Wintermantel Zsolt: az állami finanszírozás meggyorsítja a 3-as metró meghosszabbítását
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást