Nyitókép: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Elemzők: radikális átalakulás előtt állhat az LMP

Infostart / InfoRádió - Rozgonyi Ádám
2018. augusztus 22. 16:11
Elfogyott a levegő Szél Bernadett körül, nem tudta érdemben érvényesíteni az akaratát az LMP-n belül – véli a Publicus Intézet ügyvezető igazgatója. A Nézőpont Intézet elemzője szerint rossz döntések sorozata vezetett a társelnök lemondásához.

„Az LMP utóbbi időszakában bohózatba illő történetek voltak, és az etikai bizottság döntése, a pártszervezetek döntései elég komoly kérdéseket ébreszthetnek a választókban” – értékelte az InfoRádióban a választások óta eltelt időt Pulai András. A Publicus Intézet ügyvezetője szerint ezek az állapotok vezethettek ahhoz, hogy Szél Bernadett lemondott a párton belül viselt tisztségeiről.

Az elemző úgy véli, hogy a szavazók az LMP-t és a Jobbikot okolják az ellenzék rossz választási szerepléséért. A többi pártban – a DK kivételével – lezajlott egy tisztújítás, ami az LMP-ben elmaradt. Bár a társelnökök lemondtak, Szél Bernadettet újraválasztották, ez azonban mégsem adta meg a kellő legitimitást ahhoz, hogy aktívan vezesse a pártot.

„Láthatóan elfogyott körülötte a levegő”

– fogalmazott Pulai András.

Kérdés, hogy a jelenlegi társelnöki rendszer – egy női és egy férfi vezetővel – megmarad-e, illetve, hogy mennyire működőképes a bázisdemokratikus rendszer, amelyben a felelősség és a feladatok végrehajtása szétválik egymástól. „Én azt gondolom, hogy valószínűleg kevéssé” – jegyezte meg.

Az LMP vezetését az is komoly változtatásokra sarkallhatja, hogy az párt népszerűsége a felére csökkent a választások óta. Pulai András szerint elképzelhető egy jobb oldalra nyitás, amelyet Keresztes László Lóránt társelnök képvisel, de a baloldali pártokkal történő szorosabb együttműködés is megvalósulhat Ungár Péter vezetésével.

Pulai András arról is beszélt, hogy Szél Bernadett idejében a párt – a választók irányultságát tekintve – balra tolódott. A választások előtt az összefogást sürgető szavazóikkal szemben politizáltak, hiszen nem sikerült szoros együttműködésre lépniük más ellenzéki pártokkal. Kérdés, hogy a párt ezután is hajlandó lesz-e szembemenni az árral, új arcélt kialakítva magának, és esetleg újabb szavazókat gyűjtve.

Tóth Erik szerint a párt első rossz döntése az volt, hogy határozatot fogadtak el arról, hogy nem egyeztetnek más ellenzéki pártokkal az összefogásról. A Nézőpont Intézet elemzője hozzátette: ez a választási kampány vége felé egyre kevésbé volt tartható, hiszen ezek a pártok azon versengtek, hogy ki hajlandó több helyen jelöltet visszaléptetni.

A harmadik kétharmados kormánypárti győzelem után az ellenzéki pártokban megindult a felelőskeresés.

A szakértőt a jelenlegi helyzet a párt parlamentbe kerülésekor jellemző eseményekre emlékezteti, amikor – a Párbeszéd Magyarország kiválásával – kettészakadt a párt. Szerinte az etikai bizottsági döntés, amely megállapította Szél Bernadett felelősségét abban, hogy megfelelő mandátum nélkül egyeztetett ellenzéki pártokkal, jogos volt.

Tóth Erik úgy véli, az LMP radikális átalakulás előtt állhat. Míg Szél Bernadett baloldali pártokkal kereste az együttműködést, addig Keresztes László Lóránt társelnök úgy nyilatkozott, hogy a néppártosodó Jobbikkal fogna össze. Az elemző szerint az egyedül maradt pártvezető pozíciója meg fog erősödni a formáción belül, hiszen Szél Bernadettnek ezt az együttműködést elutasító politikája megszűnik.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Pulai András Szél Bernadett lemondásáról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Tóth Erik Szél Bernadett lemondásáról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást