Nyitókép: KKM

Szijjártó Péter: óriási erők mozdultak meg

Infostart
2018. július 1. 08:47
Rendkívüli jelentőségűnek nevezte Angela Merkel és Orbán Viktor közelgő találkozóját a magyar diplomácia vezetője.

Szijjártó Péter emlékeztetett rá, hogy Németország első számú gazdasági partnere Magyarországnak, az itt lévő külföldi működő tőke 28 százaléka Németországból érkezett, a mintegy 6 ezer Magyarországon működő német vállalat összességében 300 ezer magyar munkavállalót foglalkoztat, Németországba irányul a teljes magyar export 27 százaléka.

A magyar gazdaság teljesítményét alapvetően határozza meg a német kapcsolat,

a migrációval összefüggő európai politikai helyzet pedig minden ilyen találkozó jelentőségét alapból is megnöveli - fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. Anela Merkel a tervek szerint július 5-én, jövő csütörtökön fogadja Berlinben Orbán Viktort.

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy a visegrádi négyek a soros elnökségét betöltő Magyarország miniszterelnökének vezetésével komoly sikert értek el.

Az EU-csúcson elfogadott határozat már teljesen más értelmezési keretben foglalkozik a migrációra adandó válaszokkal,

mint az elmúlt három évben, amikor a vita szerinte képmutató és dogmatikus módon arról zajlott arról, hogy melyik európai uniós tagország milyen mértékben adja fel a saját szuverenitását.

Ugyanakkor a migrációt kiváltó okok egyáltalán nem szűntek meg, a nyugat-balkáni útvonalon egyre többen érkeznek, a nem kormányzati szervezetek továbbra is szervezik a bevándorlókat együttműködve az embercsempészekkel. Továbbra is ott van Észak-Afrikában és a Közel-Keleten mintegy 30-35 millió ember, akik az élethelyzetüknél fogva bármikor dönthetnek úgy, hogy Európa irányába indulnak.

A miniszter szerint jól látszik, hogy óriási nemzetközi erők mozdultak meg az elmúlt években hatalmas nemzetközi finanszírozási háttérrel annak érdekében, hogy az európai népesség összetételét megváltoztassák.

Erről szól a Soros-szervezetek, illetve az Európai Parlament néhány képviselőjének tevékenysége, és sokszor az Európai Bizottság döntései is ebbe az irányba mutatnak.

Szerinte a nemzetközi szervezetek a következő időszakban sem fognak nyugodni, a jövőben is mindent meg fognak tenni azért, hogy eredeti céljukat elérjék, Európát poszt-keresztény, poszt-nemzeti időszakba léptessék.

Szijjártó Péter úgy látja, a visegrádi négyek helyzete egyre stabilabb, ugyanakkor fontos, hogy a következő időszakban ne csak a visegrádi csoporton belül működjenek együtt hatékonyan, hanem a hasonló álláspontot képviselő többi országgal is. Utalt arra, hogy az osztrák kancellár az EU-csúcs előtti héten Budapesten járt, illetve folyamatos a konzultáció az olasz kormánnyal "és a bajor testvérpártokkal is".