Nyitókép: Kelemen Zoltán Gergely

Nagyon kell a medve

Infostart / InfoRádió - Fehér Anna
2018. június 14. 06:04
A nagyragadozók jelenléte erősíti az ökoszisztémát, így nagy haszna van a medvéknek, a farkasoknak vagy éppen a hiúznak a magyar erdőkben.

Megváltozott az emberek hozzáállása, már nem akarják tűzzel-vassal irtani a nagyragadozókat. Ennek is köszönhető a WWF Magyarország nagyragadozó programvezetője szerint, hogy az állatok maguktól visszatelepültek, egyre több nagyragadozó van itthon is, és Európa más országiban is. Patkó László hangsúlyozta, meg kell találni a módját annak, hogyan tudunk együtt élni velük, erre más országokban már vannak sikeres példák.

Mindenre hatással vannak

A nagyragadozók a tápláléklánc csúcsán helyezkednek el, így tudják szabályozni az alattuk lévő prédafajok, elsősorban az őzek, a szarvasok és a vaddisznók állományát.

Ott, ahol a nagyragadozók megjelentek, csökkent a patások állománya, így az erdők hamarabb megújulnak.

A fertőzések veszélyét is csökkentik. A 90-es években például Szlovákiában figyelték meg, hogy ott, ahol ökológiailag nagyobb számban voltak jelen nagyragadozók, a sertéspestises disznók száma csökkent.

Hiúz, farkas, medve

Magyarországon három nagyragadozó él, a hiúz, a farkas és a medve.

  1. A farkasoknak szaporodó állománya van az Északi-Középhegység több területén, a Bükkben, a Zemplénben, Aggteleken.
  2. A hiúznak stabil a jelenléte, de csak néhány egyedről van szó és a szaporodása nem bizonyított.
  3. A medve az a faj, amelynek példányai a szlovákiai oldalról szoktak átkóborolni, szaporodó állományai még nem bizonyítottak Magyarországon.
A medvék ott, ahol nagyobb állományban vannak jelen, gyakran alkalmazkodnak az emberi viszonyokhoz, bejönnek a városba.

Sok múlik azon, mennyire tudnak rájárni a szemétre. Sok helyütt igyekeznek "medvebiztos" kukákat készíteni, de az is lényeges, hogy ne szórják szét az emberek a háztartási hulladékot, ami az állatnak biztos és csalogató élelemforrás lehet a lakott területeken.

A Sándorfalván befogott medvét a szakember szerint néhány napon belül szabadon kellene engedni a szegedi vadasparkból, mert gyorsan hozzászokik ahhoz, hogy az embertől élelmet és vizet kap, ami később gondot okozhat. Ugyanakkor értékes lenne, ha sikerülne nyomkövetőt szerelni erre a példányra és meg lehetne figyelni a mindennapjait, mert nagy területet járnak be ezek az állatok. Információkat kapnánk egyebek között arról, hogy hol kóborolnak át Szlovákiából, és az is kiderülne, hogy ez a példány mennyire keresi az ember közelségét.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Miért fontos a medve?
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást