Az olimpia volt a téma a parlamentben is

Infostart
2017. február 27. 13:23
Az olimpiai pályázat visszavonása volt az Országgyűlés napirend előtti felszólalásainak legfontosabb témája.

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője gyávának nevezte a miniszterelnököt és a Fidesz-kormányt azt követően, hogy Orbán Viktor a főpolgármesterrel úgy döntött, a Momentum mozgalom népszavazási aláírásgyűjtése nyomán visszavonja az 2024-es budapesti olimpiai pályázatot. Eztán a politikus támogatta a Lehet Más a Politika kezdeményezését, hogy népszavazás döntsön a paksi bővítésről.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára viszont úgy vélte, hogy a szocialisták - kormányzásuk után - inkább bocsánatkéréssel tartoznak a választóknak.

A jobbikos Lukács László György szerint az olimpiai pályázatra szánt - fel nem használt - forrásokat nem területi alapon, hanem az egész ország javára az oktatásra vagy még inkább az egészségügyre kellene fordítani.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára emlékeztette a Házat, hogy az ellenzéki képviselő korábban azzal foglalkozott, hogy magyar orvosokat közvetített külföldi intézményekbe a magyar egészségügy kárára, majd aláhúzta, hogy az olimpiai terveknek fontos részei voltak az egészségügyi és oktatási források is.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője a kommunista diktatúrák áldozatainak szombati emléknapja után az ülésen is fejet hajtott az áldozatok előtt, amelyben Rétvári Bence is követte.

Az LMP-s Schmuck Erzsébet bejelentette, hogy pártja újra benyújtja az ügynökakták nyilvánosságát célzó tervezetét, majd jelezte, hogy a Fidesz téved, mikor az olimpiai pályázat kudarcát az ellenzékre akarja kenni, a legtöbben az egészségügyre költenék az esemény megrendezésére szánt pénzt - fogalmazott a képviselő.

Dömötör Csaba válaszában rámutatott, hogy egy esetleges népszavazáson akár többségben is lehettek volna az igenek, ám az olimpia megrendezéséhez nem többségre, hanem egységre van szükség, amiből a baloldali pártok hátráltak ki. Az LMP népszavazási kezdeményezésére a paksi bővítésről, az államtitkár azt mondta: a beruházás az alacsony energiaárak előfeltétele.

Hörcsik Richárd, a Fidesz képviselője azt, hogy az Európai Parlament egyik bizottságában ma három civil szervezet - egy migráns története alapján - az alapvető jogok magyarországi helyzetéről tart előadást, úgy értelmezte, hogy az ügynökszervezetek ismét Magyarországot

Dömötör Csaba szerint a vita még egy ok arra, hogy a kormány megkérdezze a lakosság véleményét például a migráció a kérdéseiről, ezért is indítják hamarosan az új nemzeti konzultációt


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Az olimpia volt a téma a parlamentben is
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást