Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Nyitóülés - Így bojkottál az ellenzék, ha bojkottál

Infostart
2022. április 11. 17:49
A kétharmados kormánypárti választási győzelem markáns reakciókat is kiváltott a parlamentbe jutott egyes ellenzéki erők részéről.

Volt már ellenzéki bojkott ciklusnyitó parlamenti ülésen, 2018-ban Hadházy Ákos széke maradt üresen, idén a teljes Momentum jelezte előre, nem tervez részt venni a választások után első ülésen az Országházban. Ez idén rajta kívül 10 képviselőt jelent.

Hogy ők egyedül lesznek-e ebben, illetve hogy végül a Momentum beteljesíti-e első ígéretét, annak próbált az atv.hu utánajárni.

A Momentum két országosan ismert politikusa, Hadházy Ákos és Fekete-Győr András már felvette a kapcsolatot a többi ellenzéki párttal, hogy arról egyeztessenek, miként nem lesznek majd "díszletellenzék" az új parlamentben.

Az MSZP azt közölte: nagy valószínűséggel be fog ülni az ülésterembe, de még tájékozódik, a kivonulással a párt szerint csak a Fidesznek tennének szívességet.

Gyurcsány Ferenc a DK elnökeként szombaton eszköztelenségnek nevezte a parlamenti munka hanyagolását, ám a párt később megerősítette, tárgyalnak az ellenzéki pártokkal a bojkott lehetőségéről is.

A Jobbik belső fórumon egyeztet a kialakult helyzetről, a kiforrt álláspontot viszik az ellenzéki egyeztetésre.

Ungár Péter (LMP) rossz iránynak nevezte, hogy a nyitó ülésen való részvételből csináljon politikát az ellenzék, de szerinte az az igény, hogy a negyedk kétharmad után újra kell gondolni a politikát, "jogos".