Nyitókép: Szigetváry Zsolt

Fegyelmi bizottság dönt Hadházy Ákosról

Infostart
2018. április 10. 09:03
Az LMP-ben már a választás előtt etikai vizsgálat indult Hadházy Ákos ellen, mert a párt döntéshozói testületeinek határozatai ellenére egyeztetett az MSZP-vel - írta az Index.

Az LMP azóta lemondó társelnöke ellen már a választások előtt etikai vizsgálat indult, aminek az lett az eredménye, hogy az ügyet a fegyelmi bizottsághoz utalták. Ez a testület szombaton ül össze - írta az Index.

A portál kereste Hadházy Ákost is, aki az urnazárás előtt azt mondta, jelenleg ez a legkevésbé fontos kérdés az életében.

A politikus ellen azért indult vizsgálat, mert az LMP nevében olyan, nem tervezett, visszalépésekről szóló felajánlásokat is tenni, amihez nem volt felhatalmazása.

A választási eredmények után Hadházy bejelentette, hogy lemond a társelnöki posztról, de képviselői mandátumát megtartja. Hétfőn a 24.hu-nak adott interjúban azt mondta, Schiffer András, a párt egykori elnöke és Sallai Róbert Benedek, az országos tanács elnöke milliós perekkel fenyegette azokat az LMP-s jelölteket, akik visszalépnének. Schiffer ezt cáfolta.