- Donald Trump döntött – mi megnéztük, milyen fegyverek fogják megváltoztatni az ukrajnai háborút
- Donald Trump újabb retorziót lebegtetett be az oroszokkal szemben
- Kreml: idő kell, az amerikai elnök szavainak értelmezésére
- Németország üdvözli Donald Trump döntését, és két Patriot-rendszert vásárol Ukrajnának
- Bendarzsevszkij Anton: Vlagyimir Putyin érdeke az időhúzás, Kijev viszont nyithat az USA felé
Csehország 2024-ben indította el az Ukrajnát támogató kezdeményezést, hogy pótolja Kijev lőszerhiányát az orosz invázió kezdete után. A program tavaly 1,5 millió lőszert biztosított Ukrajnának, és az idei évben is folytatódnak a szállítások.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök májusi prágai látogatásán hatékonynak nevezte a projektet.
Andrej Babiš azonban régóta bírálja a kezdeményezést, amely szerinte a fegyverkereskedők érdekeit szolgáló, átláthatatlan és túlárazott üzlet. Azt nyilatkozta, a program túl drága és korrupt, és ha kormányra kerül, leállítják. Hozzátette, hogy a programot akár a NATO is átvehetné.
A korábbi cseh miniszterelnök egyúttal jelezte: felülvizsgálná a 24 darab F-35-ös vadászgép megvásárlásáról szóló cseh szerződést is, mert az szerinte ugyancsak túlárazott.
Andrej Babiš arról is beszélt, hogy a NATO új célkitűzése, miszerint 2035-ig fokozatosan a GDP 5 százalékára kellene növelni a védelmi kiadásokat, nem reális. „Ha én lettem volna a NATO-csúcson, és Donald Trump az 5 százalékról beszél, azt mondtam volna, hogy meg kell őriznünk a társadalmi békét. És ha azt mondja, ugorjak le az ötödik emeletről, nem ugrok, mert mindig is szuverén miniszterelnökként viselkedtem” – jegyezte meg Babiš, akinek politikai mozgalma kevesebb mint három hónappal a csehországi képviselőházi választások előtt vezeti a pártok népszerűségi listáját.
Az ANO jelenleg a szavazatok 31 százalékát szerezné meg, a második helyen az Spolu – magyarul Együtt – koalíció végezne, 20,5 százalékkal.
Közben Petr Fiala jelenlegi cseh kormányfő kedden azt közölte, hogy Csehország nem fog részt venni az Egyesült Államokból származó fegyverek Ukrajna számára történő beszerzésében.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn mutatta be a fegyverszállítások új tervét, amelynek keretében az USA közvetett módon segítené Ukrajnát.
Fiala a cseh Publico hírportálnak elmondta: Csehország inkább más módon kíván hozzájárulni Kijev támogatásához.
Donald Trump azt hangsúlyozta, hogy a fegyvereket európai országok finanszíroznák. A konstrukció szerint a szövetséges államok amerikai fegyvereket vásárolnának, saját készleteikből pedig Ukrajnának juttatnának el hadianyagot. Ez főként Patriot légvédelmi rendszereket, rakétákat és egyéb katonai felszerelést jelentene.
Petr Fiala azonban világossá tette, hogy Csehország kimarad ebből a programból. „A Cseh Köztársaság más projektekre és megoldásokra összpontosít, hogy segítsen Ukrajnának, például a lőszerszállítási kezdeményezés keretében. Ezért jelenleg nem tervezzük, hogy csatlakozzunk ehhez a projekthez” – idézte a cseh miniszterelnököt a hírportál.