Nyitókép: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Három magyar taggal állt fel a szakértői kormány Szlovákiában - Ódor Lajos máris üzent

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2023. május 15. 13:25
Zuzana Čaputová szlovák köztársasági elnök pénteken közzétette a szakértői kormány tagjainak névsorát, hétfőn pedig hivatalosan is kinevezte az Ódor Lajos miniszterelnök által vezetett kabinetet, mely a szeptemberi előrehozott választásokig vezeti el az országot. A kormányfő mellett két másik magyar nemzetiségű tagja is van a szlovák szakértői kormánynak.

Az önálló Szlovákia 1993 óta íródó történetében korábban még nem fordult elő, hogy szakértői kormány irányította volna az országot. Ám miután Eduard Heger ügyvezető szlovák miniszterelnök egy héttel ezelőtt a felmentését kérte az államfőtől, Zuzana Čaputová úgy döntött, szakértői kormányt bíz meg az ország irányításával a szeptember 30-ára kiírt előrehozott parlamenti választásokig.

Az első szakértői kormány miniszterelnöke a révkomáromi származású, magyar nemzetiségű Ódor Lajos. Ő az első kormányfő, aki nem élvezi a parlament bizalmát a kezdettől fogva. Nem politikus, nem tagja egyetlen pártnak sem. A 46 éves közgazdász a Szlovák Nemzeti Bank alelnöki székét cseréli le a miniszterelnöki bársonyszékre. Ezt a pozíciót 2018 óta töltötte be, 2016 óta pedig a Közép-európai Egyetem vendégprofesszora.

A kormányfő mellett 15 miniszter is megkapta a kinevezését Zuzana Čaputová államfőtől, köztük két magyar: a pénzügyminisztériumot a dunaszerdahelyi Horváth Mihály, a beruházási, regionális fejlesztési és informatizációs tárcát pedig a nagykürtösi Balík Péter fogja irányítani. Korábbi sajtóhírek szerint a szlovák kulturális minisztérium élére is magyar nemzetiségű miniszter került volna, de Barczi Gyula végül nem kapta meg a tárca irányítását.

Az államfő arra kérte a lakosságot, adjon esélyt a kabinet tagjainak.

"Ne ítélkezzünk előre a célzatos hazugságok alapján, mert ilyenek biztosan lesznek"

– írta a közösségi médiában megjelent bejegyzésében.

Eduard Heger távozó miniszterelnök nagyra értékeli, hogy a köztársasági elnök olyan minisztereket választott a szakértői kormányba, akik folytathatják azokat a jó dolgokat, melyekbe a kormánya belekezdett. "Nem fogok gáncsoskodni velük már az első naptól kezdve, mint a többi politikus, csak azért, mert az én kormányomat váltják.

Fontos az ország számára, hogy sikeres legyen a szakértői kormány"

– tette hozzá a távozó miniszterelnök.

A tényt, hogy Szlovákia élén a szeptemberben esedékes előrehozott választásokig az államfő által kinevezett szakértői kormány áll majd, több politikai párt bírálta, köztük a legerősebb ellenzéki párt, a Smer is, melynek elnöke, Robert Fico korábban annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a leendő kormány tagjait Zuzana Čaputová az amerikai nagykövetség útmutatása alapján válogatta össze.

A Smer a szakértői kormánnyal összefüggésben többször is arra mutatott rá, hogy annak semmiféle felhatalmazása sincs a választóktól. A szakértői kabinet legfőbb feladata, hogy felkészítse Szlovákiát a szeptember végi előrehozott választásokra, előkészítse a 2024-es költségvetést, és felügyelje a Helyreállítási Terv végrehajtását.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szakértői kormány irányítja Szlovákiát, köztük három magyarral
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást