Nyitókép: Getty Images/seksan Mongkhonkhamsao

Pácban vannak a szlovákiai vállalkozók

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2023. január 14. 13:11
Szlovákiában az egyéni vállalkozókat, valamint a kis- és középvállalkozásokat egyaránt érinti az energiaválság által előidézett probléma. A szlovák gazdasági minisztérium azt ígérte, a napokban ismerteti az energiaárakkal kapcsolatos konkrét megoldását.

A pozsonyi parlament gazdasági bizottságának elnöke, Peter Kremský a hozzá beérkező panaszok alapján arra hívta fel a figyelmet, hogy a szlovákiai kis- és középvállalatok, különböző szövetségek, de kisebb önkormányzatok is kaptak már energiaelőlegről szóló lesújtó híreket. A villanyáramért egyesektől 500-650 eurót kér a szolgáltató, ami 5-6-szorosa a tavalyi összegnek. Az ilyen léptékű emelkedés szó szerint tönkre teheti a vállalkozókat.

A magas energiaárak nem kímélik a pékeket, cukrászokat, vendéglősöket, kisebb üzletet üzemeltetőket, és még vagy több tucatnyi másfajta vállalkozást sem. "Nekünk a négyszeresére emelkedett a befizetendő összeg. Ha eddig valaki ötezer eurót fizetett, ezután 20-25 ezret kérnek tőle. Ezek az árak likvidálnak bennünket" – panaszkodott Vladimír Mikulaj ótátrafüredi étteremtulajdonos, hozzátéve, hogy kénytelen volt 20 százalékkal megemelni az árakat ahhoz, hogy ne kelljen bezárnia az éttermet. "Luxussá válik az étterembe járás" – tette hozzá.

Zuzana Chudíková Zsolnán üzemeltet egy kávézót. Neki most 8 ezer eurós számla érkezett, ennyivel tartozik a szolgáltatónak. Ha talpon akar maradni, kénytelen lesz emelni az árakon.

"Gyors fejszámolást követően arra jutottunk, hogy közel 10 eurót kellene elkérnünk egy kávéért"

– mondta.

A szlovák gazdasági minisztérium államtitkára a szerdai kormányülés után azt üzente az értintetteknek: ne fizessék be a szolgáltatók által előírt aránytalanul magas energiaszámlákat, hanem várják meg a számlák korrekcióját. Hogy erre mikor kerül sor, az továbbra is kérdéses.

A gazdasági tárca azzal magyarázza a késés okát, hogy a parlament decemberben a kialakult kormányválság miatt csak csúszással tudta elfogadni az állami költségvetést, ebből fakadt az a bizonytalanság, hogy lesz-e megfelelő anyagi keret az új év elején az energiaárak kompenzálására.

Karel Hirman gazdasági miniszter azt mondta, a munka és az intenzív tárgyalások rögtön az új évben megkezdődtek, és ennek köszönhetően hamarosan ismertetik a konkrét megoldásokat. Igor Matovič volt pénzügyminiszter azonban bírálta a gazdasági tárca vezetőjét, amiért

több hetes egzotikus nyaraláson vesz részt karácsony óta, míg idehaza a vállalkozók szívrohamot kapnak a számlák láttán.

A minisztérium tétlenkedését bírálta annak volt államtitkára, Karol Galek is. Emlékeztetett, hogy az új vezetés Hirmannal az élen kész támogatási sémát kapott a vállalkozók megsegítésére, ám azt csak az év végén küldte el Brüsszelbe. Galek arra is figyelmeztetett, hogy a minisztérium csak azután kezdett tárgyalni a vállalkozókkal, amikor többen már bejelentették, hogy bezárnak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nagy bajban vannak a szlovák vállalkozók: egekbe érnek a befizetendő számláik
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást