Nyitókép: Chris Ratcliffe/Bloomberg via Getty Images

Leolvasztotta a brit infrastruktúrát a hőség

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2022. július 19. 14:40
Az eddig számon tartott legforróbb éjszaka után kedden, a britek várhatóan az év legforróbb napjára ébredtek. És, ahogy lenni szokott, elkezdte megadni magát az infrastruktúra, ami fennakadásokhoz vezetett.

Az InfoRádió tudósítója a lutoni repülőtéren ragadt, miután megérkezett az egyik reggeli járattal Budapestről. Luton valószínűleg jól mutatja, hogy mit is okoz a szokatlan hőség a héten Nagy-Britanniában.

A leszálló utasokat a már szokásos hosszú sorok fogadták, az útlevél-ellenőrzésnél és a poggyászra is több mint egy órát kellett várni. Az igazi meglepetés azonban kint várta őket: nem járnak a vonatok, és csak busszal lehet bejutni Londonba. A sor több száz méteres. Ezt persze jelezni kell a családnak, de az internet túlterhelt. Jó, akkor gondoljunk magunkra, a forróságban kell, hogy legyen elegendő ivóvíz. Igen, de a boltok hűtői gyakorlatilag nem hűtenek. A bankautomatából pedig egy ideig nem jött a pénz.

A brit vasúti hálózatot fenntartó Network Rail közölte, hogy hétfőn a pálya egyik szakaszának hőmérséklete elérte a 62 Celsius-fokot.

„A sín hőmérséklete körülbelül 20 fokkal magasabb lehet, mint a levegőé. Ilyen körülmények között tágul, meghajlik és törik”

– írta a hatóság a Twitteren, és figyelmeztette az utasokat a vonatok törlésére a rendkívüli hőség közepette.

Közben a britek a valaha mért legforróbb éjszaka után ébredtek, a hőmérséklet egyes helyeken nem ment 25 fok alá. Ezt követi kedden a várhatóan eddig mért legforróbb nap, 40-41 Celsius fokos hőmérséklettel.

A vasutakhoz hasonlóan a londoni közlekedési vállalat, a TfL is „biztonsági korlátozásokat” vezetett be. Például

nagy késésekkel indult reggel a metró, ha egyáltalán járt.

Ebben a helyzetben sokan indulnak meg a tengerpartra, hogy ott szinte lilára süttessék magukat a napon. De most az utazók egy része otthon ragadt, legalábbis azok, akiknek nincs autója.

A hatóságok felszólították az embereket, hogy délelőtt 11 és délután 4 között maradjanak zárt térben, használjanak naptejet, sapkát, tartózkodjanak árnyékban és igyanak vizet. A tavakban, folyókban és víztározókban pedig ne ússzanak.

Bezárt a londoni Legfelsőbb Bíróság is, mert elromlott a klímaberendezés.

Közben úgy tűnik, az autósok hallgattak a jó szóra. A TomTom navigációs alkalmazás szerint 44-ra esett a közúti dugók és torlódások aránya. Londonban korábban 60-as volt a szint.

Több brit újság is a címlapon hozta a Buckingham Palota medveszőr kucsmás őrének képét, akinek ilyen körülmények között is sziklamereven kellett posztolnia a királyi rezidencia védelmében. Károly herceg gyorsan megjegyezte: igaza volt, amikor „szükségállapotnak” nevezte a globális felmelegedést.

Az aktivistákkal szimpatizáló „i” pedig azt közölte: „A Föld figyelmeztetést küldött”. Scarborough tengerparti üdülőhelyen a napsütés ellenére sokan inkább nem mentek ki a strandra – mert nekik ez az idő már túl extrém.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Leolvasztotta a brit infrastruktúrát a hőség
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást