Nyitókép: MTI/EPA/Brit parlament/Jessica Taylor

Két nagy pofon Boris Johnsonnak, de nem izgatja

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2022. június 24. 15:58
Annak ellenére, hogy a briteknél újabb kínos epizóddal folytatódott a héten a Boris Johnson-saga, a miniszterelnök kitart. A konzervatívok két mandátumot vesztettek a csütörtöki időközi választásokon, és a hírre lemondott a párt elnöke.

Boris Johnson kitart, és túlélési taktikáit egyszer talán majd államigazgatási főiskolákon fogják tanítani. Azt követően, hogy pártja két nagy pofont is kapott egy hithű tory-választókerület elvesztésével, miközben az ellenzéki Munkáspárt visszahódított tőle egy másikat, majd lemondott a párt elnöke, a kormányfő annyit tett, hogy elegánsan megköszönte munkáját, majd közölte: megérti, hogy idegesek a választók.

„Oliver Dowden most mondott le, kiváló pártelnök volt. Hát, abszolút igaz, hogy kemény időközi választási eredménnyel szembesülünk. El kell ismernünk, hogy a szavazók nehéz időket élnek át. Oda kell figyelnünk arra, hogy mit mondanak az emberek” – fejtegette az inflációra és a megélhetési válságra utalva a brit kormányfő.

A miniszterelnök már a csütörtöki két választás eredménye előtt azt mondta: őrültség lenne lemondania. Ment helyette a pártelnöke, aki azt mondta:

„immár nem tudja védeni a védhetetlent”, valamint utalt arra is, hogy volt főnöke „nem folytathatja úgy, mint idáig”.

Amire a 6,5 ezer kilométerrel távolabb, a Nemzetközösségi-csúcson, Ruandában tartózkodó kormányfő azzal válaszolt, hogy

de igen, folytatja.

A választási eredményt az általában lojális Daily Mail című lap is a következő szavakkal írta le:„szeizmikus”... egy „ultra-biztos, brexit-párti” körzetet vesztettek el.

Tiverton and Honiton eddig hithű torynak számító választókörzetben a „swing”, azaz a voksok változása 30 százalékos volt az ellenzéki Liberális Demokraták javára.

A brit konzervatívok a miniszterelnök körül különböző botrányok, így a partygate néven elhíresült, karanténsértő kormányzati bulik miatt vesztettek a népszerűségükből.

Politikusok most azon spekulálnak, hogy

ilyen eredmények alapján a következő parlamenti választások idején nem lesz meg az egyértelmű többség, ami a brit politikai hagyomány számára idegen és ritka koalíciós alkudozáshoz vezethet.

Sir Keir Starmer munkáspárti vezér pedig „hiper-magabiztosan” közölte: ők fogják megnyeri a következő parlamenti választásokat. Ezt azért állíthatja, mert pártja immár 11 ponttal vezet, és népszerűsége egy hét alatt 6 százalékpontot ugrott.

A brit sajtó pedig azt találgatja, hogy újabb lázadás törhet-e ki a kormányzó toryk között, mindössze néhány héttel azután, hogy Johnson túlélt egy bizalmi szavazást.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Két nagy pofon Boris Johnsonnak, de nem izgatja
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást