Nyitókép: Thomas Barwick/Getty Images

„Megfertőzzük koronavírussal!” jeligére toboroznak önkénteseket

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2022. február 1. 21:46
Nagy-Britanniában olyan önkénteseket keresnek Covid-kutatáshoz, akik hajlandók megfertőződni a koronavírussal. Most zajlik a világ első olyan klinikai kísérlete, amelyben szándékosan kapják meg a vírust a résztvevők.

Az Oxfordi Egyetem múlt áprilisban indította el azt a klinikai tesztet, amelynek célja adatokat szerezni, hogy hatékonyabb Covid-vakcinát tudjanak kidolgozni. A még most is tartó első fázisban azt tesztelik, hogy mekkora vírusmennyiség kell ahhoz, hogy valaki megfertőződjön. A második lépcsőben azt vizsgálják majd, hogy milyen az az immunreakció, amely maga is elbánik a fertőzéssel – közölte a héten az egyetem.

A kutatók közel járnak annak a „vírusadagnak” a meghatározásához, ami a vírusnak kitett emberek felénél tünetmentes vagy enyhe Covid-19-et vált csak ki. Ezt követően a korábban már fertőzött vagy vakcinát felvett résztvevőket újra megfertőzik az eredeti vírusnak ezzel a meghatározott adagjával, hogy kiderítsék: mennyi antitest, vagy T-immunsejt megléte szükséges a fertőzés kivédéséhez.

„Ez az az immunválasz, amit ki kell váltanunk az új vakcinával”

– mondta Helen McShane professzor, az Oxfordi Egyetem vakcinakutatója és a tanulmány kutatásvezetője. Az intézmény közleménye szerint a klinikai vizsgálat eredményei felgyorsítják majd a jövőbeli vakcinafejlesztést és hatékonyabbá teszik az oltóanyagokat.

Mint a Reuters megjegyzi, a vakcinakutatók világszerte próbálják meghatározni az immunválasznak azt a mértékét, amelyet egy szérumnak ki kell váltania, hogy megvédjen a megbetegedéstől. Ha ezt sikerül meghatározni, akkor jóval kisebb szükség lesz tömeges vakcina klinikai vizsgálatokra – teszi hozzá a hírügynökség.

A tudósok már évtizedek óta használják a „challenge trial” – fertőzési kísérletek – módszerét, hogy oltóanyagokat dolgozzanak ki fertőző betegségek ellen. A Covid esetében ez az első ilyen program.

Viszont a fertőzés kockázatot jelent az önkéntesekre. Az oxfordiak magyarázata szerint azzal csökkentik a rizikót, hogy előírták: csak 18–30 év közötti, egészséges személyek vehetnek részt. 17 napos karanténban kell majd ülniük, és akinél tünetek alakulnak ki, annak beadják a Ronapreve nevű, az EU-ban 2021-ben jóváhagyott monoklonális antitest-COVID-19-gyógyszert.

Az Egyesült Államokban már korábban rendkívüli engedélyt kapott a szer és ebből adtak be egy dózist 2020 októberében a megferőzött Donald Trump akkori elnöknek.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
„Megfertőzzük koronavírussal!” jeligére önkénteseket toboroznak
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást