Nyitókép: Zephyr18/Getty Images

Betett a brexit: sofőr híján áru sem igen van a brit boltok polcain

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2021. augusztus 6. 20:10
Akut sofőrhiány alakult ki Nagy-Britanniában, aminek nyomán sok üzlet tulajdonosa már kénytelen maga szállítani az árut. A vállalkozók a brexitet és a pandémia nyomán kialakult „pingdémiát” – a fertőzésveszély-kijelző mobilapplikációt – okolják.

Sokat túlóráznak az angliai boltosok, de nem mindig a pult mögött – derül ki a Financial Times riportjából.

A volán mögé kell ülniük, hogy beszerezzék és az üzletükbe szállítsák a nagybani kereskedőktől az árut, mert nincs elég kamionos, aki ezt megtehetné.

A sofőrök elmaradását főképp a brexit váltotta ki, de rásegített a koronavírus-fertőzések megugrása.

Emiatt a még elérhető sofőrök közül is sok kényszerül otthon izolálni magát, miután a brit egészségügyi mobilalkalmazás „megpingelte” – azaz jelezte, hogy fertőzött személy közelében volt.

„A hétvégén kifogyott a kenyér és a tej a boltomban. Úgyhogy beültem a furgonba. Nyűg, de ki kell szolgálnom a közösséget, tele kell hogy legyenek a polcok” – mondta Paul Cheema Coventry városbeli boltos az üzleti lapnak.

A sofőrhiány okozta áruhiány most már bárki számára látható, elég bemenni egy londoni szupermarketbe, ahol

némelyik polcról már eltűnt a kávé vagy a hústermék.

A brit kisboltosok szövetsége és egyes munkaadók most arra sürgetik a kormányt, hogy tegyen kivételt a pingdémia által sújtott sofőrökkel. Azaz, ha az app bejelez nekik, de a tesztjük negatív, akkor folytathassák a munkát.

A hatóságok azonban csak augusztus közepén tervezik a lazítást.

Az egyik kisebb brit szupermarketlánc, a Nisa szövetkezet a múlt hétvégén 4000 üzletben volt kénytelen lemondani áruszállításokat sofőrhiány miatt. Liverpool környékén leállt a kiszállítással az egyik péküzem, a puha szeletelt szendvicskenyereiről ismert Warburtons. A boltosok azt mondják, hogy a kisebb cégek most megbízhatóbb szállítók. Bajba kerültek a brit vidéken elterjed Spar boltok is – nekik a hűtött áru 10 százalékáról kellett lemondaniuk és törölni a rendeléseket, mert nincs kamionos, aki kiszállítaná.

A boltokban közben növelte a keresletet, hogy idén nyáron a pandémia miatti utazási korlátozások és költséget miatt több brit tölti belföldön a szabadságát.

A brit Közúti Fuvarozók Szövetsége – amely általában 600 ezer kamionost alkalmaz – közölte, hogy

100 ezer sofőr hiányzik az ágazatból.

A pandémia hatása az is, hogy kevesebb az új vezető, mert a karanténok miatt visszaesett a vizsgáztatás és így az új jogosítványok kiadása. Emelett a módosított brit adórendszer sem tett jót – a kamionosok egy részét egyéni vállalkozóból alkalmazottá minősítette át a hatóság, ami miatt sokan máshol kerestek munkát. Ennek ellenére a brit kormány nem akarja engedni, hogy ideiglenesen európai eniós sofőrökkel pótolják őket – írta az FT.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Betett a brexit: nincs sofőr és így áru a brit boltokban
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást