Nyitókép: MTI/EPA/AFP pool/John Thys

Igor Matovic védőbeszéd helyett inkább vádbeszédet tartott

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2020. július 24. 12:26
A koalíciós képviselők megtartották posztján a plágiummal gyanúsított szlovák miniszterelnököt. Leszavazták ugyanis az Igor Matovičcsal szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt. A csütörtök délelőtt kezdődött parázs, személyeskedésektől sem mentes vita péntek hajnalban ért csak véget. A másolással gyanúsított kormányfő másfél órán át magyarázta a parlamentben a bizonyítványát.

Csaknem 18 órán át tartott az Igor Matovič szlovák kormányfő leváltására irányuló parlamenti ülés. A képviselők péntek reggel röviddel 5 óra előtt fejezték be a vitát. A rendkívüli ülést ellenzéki képviselők kezdeményezték, akik szerettek volna a fejére koppintani a diplomamunkáját lekoppintó kormányfőnek. Felrótták neki azt is, hogy alkalmatlan az ország vezetésére és rosszul képviselte Szlovákiát a brüsszeli csúcstalálkozón.

Több mint harmincan szólaltak fel, köztük a parlament alelnökei és a miniszterek, valamint maga Igor Matovič is, akinek

védbeszéde inkább az ellenzéket támadó vádbeszédre hasonlított.

A kormánypárti felszólalók kiálltak Matovič mellett. Ez alól csak Jana Cigániková SaS-es képviselő és Ján Mičovský földművelésügyi miniszter volt kivétel. Utóbbi szerint Matovičnak a ballépései miatt távoznia kellene a kormány éléről, de a kormánynak maradnia kell.

Az egyébként is feszült hangulatot egy közjáték tarkította az éjjel.

Este tizenegy óra előtt a Mi Szlovákiánk Néppárt képviselői elfoglalták a szónoki emelvényt. Kijelentették, hogy addig maradnak ott, amíg az addigra már távozó Igor Matovič vissza nem jön a parlamentbe. „Amíg a miniszterelnök úr nem tér vissza a tanácsterembe a nagyszombati házából, addig itt fogunk állni. Ne gondolják, hogy idomított majmok vagyunk, amíg ő nincs itt, blokkoljuk az ülést“ – fogalmazott Milan Mazurek.

Matovič végül visszatért, s a mintegy negyven perces performance után folytatódott a vita. A szavazásra csak hajnali öt órakor került sor, de ennek eredményeként Igor Matovič megtartotta miniszterelnöki posztját.

A jelenlevő 125 képviselő közül csak 47-en szavaztak a leváltására, 78-an pedig ellene voltak.

A kormányfő megköszönte a koalíciós képviselőknek, hogy megtartották őt a miniszterelnöki poszton. Azt mondta, úgy tekint minderre, mint egy felkérésre, hogy folytassák a választások előtt tett ígéretek teljesítését. Igor Matovič ellen hivatalba lépése óta először nyújtottak be bizalmatlansági indítványt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nem sikerült leváltani Igor Matovičot
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást