Nyitókép: MTI/EPA-LUSA/José Coelho

Megkezdődött a tömeges tesztelés a szlovákiai szociális otthonokban

Infostart / InfoRádió - Kiss Melinda Katalin
2020. április 28. 20:29
Összesen mintegy 80 ezer embert fognak letesztelni. Közel egy hete csökkenő tendenciát mutat északi szomszédunknál a koronavírus-fertőzéssel újonnan diagnosztizáltak száma, a kórból újonnan kigyógyultak száma pedig péntek óta minden nap meghaladta az új fertőzöttekét.

Szlovákia az első országok egyike, amely elkezdte a szociális otthonokban élő idős emberek és az őket ápoló személyzet országos tesztelését. Zuzana Čaputová államfő szerint továbbra is kiemelt figyelmet kell szentelni a szociális intézeteknek, és emelni kell a szolgáltatások színvonalát.

A köztársasági elnök örömét fejezte ki amiatt, hogy az elmúlt napokban jelentősen csökkent a pozitív eredménnyel végződő tesztek száma. Szombaton hat, vasárnap kettő, hétfőn három új fertőzöttet diagnosztizáltak Szlovákiában. Összességében ez azt jelenti, hogy

az utóbbi három nap alatt elvégzett 9777 koronavírus-teszt közül mindössze 11 lett pozitív.

Míg az új koronavírus frissen azonosított fertőzötteinek napi átlaga két héttel ezelőtt ötven körül volt, a múlt héten a napi átlag ennek kevesebb mint felére csökkent.

Milan Krajniak, Szlovákia munka-, szociális- és családügyi minisztere az államfővel való egyeztetése alkalmával megerősítette, hogy

az idősotthonok minden bentlakója és alkalmazottja átesik majd a szűrővizsgálaton.

A teszteléseket Pozsonyban és Turócszentmártonban kezdték. Az Állami Tartalékalap százezer tesztet bocsátott rendelkezésre. Első fázisban gyorsteszteket fognak használni. Amennyiben valaki 50 százalékban pozitív lesz, PCR-tesztnek is alávetik az illetőt, valamint az adott intézet összes alkalmazottját és kliensét.

A koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások feloldása Szlovákiában már a múlt héten elkezdődött, első lépésben a kisebb alapterületű üzletek és szolgáltatók nyithattak meg szerdán. Ugyanakkor érvényben maradtak az egészségbiztonsági előírások, például, hogy az üzletekbe belépők számát az alapterület alapján korlátozzák, a belépéskor kötelező a kézfertőtlenítés és a legalább 2 méteres távolságtartás.

A járványügyi szakértők jónak minősítették a helyzet alakulását, ugyanakkor óvatosságra intettek, hangsúlyozva: nem szabad elsietni a korlátozások feloldásának ütemét. Igor Matovič kormányfő megerősítette: május 6-nál hamarabb nem indítják el a korlátozások feloldásának második szakaszát.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

(képünk illusztráció)


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Idősotthonok tesztelése Szlovákiában
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást