Nyitókép: Monica Davey

Mihez kezd az Apple az ikonikus formatervező nélkül?

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2019. július 1. 12:43
Jelentősen változhat az új iPhone formatervezése - állítja egy befolyásos blogger, aki üres vázakat szerzett meg. Mindössze pár nappal korábban jelentették be, hogy távozik a technológiai cég legendás formatervezője, Jony Ive.

Kettő vagy három kamera, egy kitüremkedő négyzetben a telefon jobb felső sarkában – ez az egyik ellentmondásos újítás az idén várható iPhone 11-ben, Filip Koroy befolyásos Apple-blogger szerint. Koroy egy kínai beszállítótól szerzett meg körülbelül 100 új iPhone tesztet, amelyek megfelelnek a korábban kiszivárgott terveknek.

Ezek szerint úgy tűnik, hogy a készülékek vastagabbak és nehezebbek lesznek. Előfordulhat, hogy az Apple – különcködését feladva - a töltő csatlakozóját az Android telefonoknál és saját laptopjainál használatos USB-C-re cseréli le, amivel viszont újabb kiadásokra kényszerítheti régi híveit.

A szivárogtatás néhány nappal követte azt a hírt, hogy több, mint 20 év után távozik a cég korszakalkotó formatervezője, a brit Sir Jony Ive.

Ő volt az, aki az 1990-es évek végétől megálmodott formákkal egy kis körben ismert cégből segített befolyásos technológiai behemóttá tenni az Apple-t.

A társalapító Steve Jobsszal együttműködve 1998-ban először a formabontó és ikonikus iMac asztali számítógépet szállította le. A részben átlátszó és több színben elérhető doboz a 60-as évek futurizmusát idézte.

Bár az Apple már ezzel is szerzett magának új híveket, a grafikusok, a zenészek, a filmesek és az exkluzív klubhoz tartozni vágyó sznobok mellett akkor kezdte megszólítani a szélesebb tömegeket, amikor előrukkolt az iPod zenelejátszóval, majd a Nokiát a kihalás szélére sodró, érintőképernyős iPhone mobillal. Ez utóbbi szinte nem is valósult meg: a tervezőcsapat ugyanis sokszor közel volt ahhoz, hogy feladja – mesélte egyszer Ive.

A brit tervező itt nem állt meg: a cég elkezdte ontani és sikeresen eladni az ő keze nyomát viselő iPad-eket, Apple Watch órákat és MacBook laptopokat is.

Ive csendben valósította meg elképzeléseit, letisztult és elegáns formákkal és anyagokkal tette státusz szimbólummá az Apple-termékeket. Perfekcionizmusa passzolt Jobs diktatórikus és részletekbe is beleszóló személyiségéhez, az eredmény pedig az volt, hogy a vásárlók hajlandók voltak megfizetni az extra árat és akár a boltok előtt aludni egy-egy új iPhone-modell érkezése előtt.

De csapás lesz-e az Apple-nek Ive távozása? Úgy tűnik, nem feltétlenül. A formatervező ugyan saját céget alapít, LoveForm néven, de egyik kiemelt ügyfele épp régi alkalmazója lesz, így valószínűleg az újabb Apple-termékek kinézetére is kihat majd. Kommentátorok megjegyzik azt is, hogy a technológiai óriás nem jelentette be Ive utódját. Felmerül tehát a kérdés, – ahogy a Forbes magazin is fogalmaz - hogy „ugyanazt fogja-e csinálni, mint eddig, csak más címről?”

A szakember emellett – a reneszánsz festőkre emlékeztetve – saját kreatív csapatot nevelt fel, amely a cégnél maradva követi elveit.

Ugyanakkor azt is megjegyzik a bennfentesek, hogy Ive néhány éve nem vesz részt az iPhone-ok tervezésében, így a most kiszivárgott és ellentmondásosan fogadott új formához sem lehet köze.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Távozik az Apple ikonikus formatervezője
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást