Nyitókép: Pixabay

Kiszivárgott brit kormányanyag: nem állnak készen a brexitre

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2019. június 12. 19:31
„Nagy-Britannia nem áll készen rá, hogy október végéig kilépjen az Unióból” – ez olvasható egy kiszivárgott bizalmas brit kormányanyagban. A hír kínosan érinti a May miniszterelnök utódlásáért kampányoló jelölteket.

A legtöbben esküdöznek, hogy október végéig most már egyszer és mindenkorra kiléptetik a szigetországot az EU-ból. Úgy tűnik azonban, hogy a brit konzervatív pártvezér és kormányfőjelölteknek szembesülniük kell a kellemetlen igazsággal: az ország nem áll készen még a távozásra.

Ez olvasható egy bizalmas kormányanyagban, amely a Financial Times című lap birtokába került.

Az elemzés szerint hat, vagy akár nyolc hónapba is telhet a gyógyszerészeti ágazat és a határőrizet előkészítése.

Gyógyszerügyben az anyag úgy fogalmaz: ennyi időt kell arra fordítani, „hogy adekvát intézkedések biztosítsák a megfelelő mennyiségű gyógyszer felhalmozását október 31-ig.”

Emellett ”legalább 4-5 hónap kell”, hogy felkészítsék a kereskedelmet a határellenőrzésre és ennek részeként a megfelelő pénzügyi ösztönző intézkedések bevezetésére, amelyekkel az exportőröket és importőröket céloznák meg.

Mindez aláássa azoknak a konzervatív jelölteknek az érvelését, akik a távozó May miniszterelnök helyét szeretnék elfoglalni. Az aspiránsok java része, így az éllovas Boris Johnson volt külügyminiszter is azt ígéri, hogy október 31-ig, így vagy úgy, de kivezeti a szigetországot az Unióból. Michael Gove környezetvédelmi miniszter merte kimondani, hogy lehet, hogy a kilépési dátum újabb kitolására lehet szükség, de ő kokainügybe keveredett, ami rontja választási esélyeit.

Az FT szerint az anyag azt bizonyítja, hogy Nagy-Britannia nincs felkészülve az alku nélküli, kaotikus brexit hatásaira.

A bizalmas anyagot a brit kormány május 21-i ülésére állították össze, de a szivárogtatást pont szerdára időzítették, amikor Johnson megkezdte kampányát.

Ennek központi üzenete az: most már nem lehet halogatni Nagy-Britannia távozását az unióból. Korábbi retorikáját visszafogva Johnson arról is beszélt: ő sem akar alku nélküli brexitet, de ha másképp nem megy, akkor október végére kibuktatja hazáját az EU-ból. A kormányülésre készült feljegyzés viszont arra utal, hogy ez mekkora káoszt okozhat.

A külügyminisztériumnak például legalább két hónapra lenne szüksége, hogy értesítse az unióban élő 1 millió brit állampolgárt és időt adjon nekik a „bizonytalan státuszra” való felkészülésre. Az anyag szerint ugyanakkor a no-deal brexitre való felkészülés „85%-os, bár a legtöbb politika épphogy életképes”.

A hiányosságokat a szerzők a pénzhiányra vezetik vissza.

Az anyagot végül nem tárták a brit kormány elé, mert May miniszterelnök azzal volt elfoglalva, hogy elfogadtassa a parlamenttel a brexitet szabályozó kilépési egyezményt.

A brit brexitminisztérium közben azt mondja: folytatódik a felkészülés a no-deal forgatókönyvre, de a belügyminiszter – Sajid Javid, az egyik pártvezér-aspiráns – azt állítja: a pénzügyminisztérium visszatartja a kialkudott pénzt, mert Philip Hammond pénzügyminiszter ellenzi az alku nélküli brexitet. Ő viszont arról beszél: már áprilisban átutalt félmillárd fontot és csodálkozik, hogy a belügy már el is költötte azt. A belügyi tárca riposztja az volt, hogy további 1 milliárdot kért a felkészülésre.

Közben az ellenzéki Munkáspárt egy parlamenti döntéssel akarja megakadályozni, hogy London számára opció legyen az alku nélküli, kemény brexit.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kiszivárgott brit kormányanyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást