Nyitókép: MTI/EPA/Robert Perry

Óriási kampány indul Skócia függetlenné válásáról

Infostart / InfoRádió - Szvetnik Endre (London)
2019. április 29. 18:01
Skóciának függetlenné kell válnia – mondta a brit országrész autonómiáját követelő Skót Nemzeti Párt vezére. A nemzeti beállítottságú politikai erő most a függetlenség gazdasági előnyeiről akarja meggyőzni a szavazókat, közel két és félmillió otthonba eljuttatva üzenetét.

Ha a Skót Nemzeti Párton múlik, akkor az Angliával 300 éve unióra lépett nemzet kiválik Nagy-Britanniából. Ezért kampányol a skót részleges autónómia területén kormányzó és a brit parlamentben is helyet foglaló erő vezetője, Nicola Sturgeon.

Skócia úgynevezett Első Minisztere pártja tavaszi kongresszusán elmondta: új gazdasági programot dolgoznak ki, amellyel meggyőzhetik a választókat, hogy jobb lenne számukra a Nagy-Britanniától való függetlenség.

„Pártunk történetének eddigi legnagyobb kampányát indítjuk el a függetlenség gazdasági hatásairól”

– mondta. Ennek a politikának lenne a része az az ötlet is, hogy Skócia megváljon a brit fonttól és önálló valutát vezessen be. Bár az országrész saját bankókat nyomat már most is, a skót font legális brit fizetőeszköznek számít és egyenértékűek a Bank of England vagy az északír bankok által kiadott pénzzel.

Sturgeon beszédében azt állította, hogy egyre több skót szavazó támogatja a pártját és reméli: ezzel sikerül arra kényszeríteni a brit kormányt, hogy engedélyezze egy újabb függetlenségi népszavazás kiírását.

2015-ben a skótok 55-45 százalékos aránnyal egyszer már elvetették a kiválást, de azóta jött a brexit, amit viszont nem akarnak és amiről úgy érzik: rájuk kényszerítette az angol többség. A brit kormány viszont elveti egy újabb függetlenségi referendum ötletét.

A skót kormányfő a fiatalabb szavazók megnyerésére olyan állami programot készül indítani, amely segít összehozni a lakáshitelhez szükséges önrészt. Ha a vevő elő tudja teremteni a vételár 5 százalékát, akkor a beugró fennmaradó akár 20 százalékát a skót kormányzat adja, kedvezményes hitelként.

Sturgeon további érve a függetlenség mellett az volt, hogy

a brit parlamentet „lebénította a brexit körüli belháború”

és ezért „nem kínál válaszokat azokra a gondokra, amelyekkel az Egyesült Királyság szembesül”. Ezzel szemben a skót kormányzat „épp azokkal a kérdésekkel foglalkozik, amelyeket a brit kormány figyelmen kívül hagy” – mondta.

Ide sorolta az éghajlatváltozást is, amelynek kapcsán az elmúlt hetekben látványos tiltakozóakciókat tartottak Nagy-Britanniában és az EU-ban. A kormányaiktól még radikálisabb fellépést követelő aktivisták vonatokhoz ragasztózták magukat, fontos utakat zártak el és blokkolták a bejutást a Londoni City üzleti negyed egyes épületeibe.

A mozgalom mellett kiállva Sturgeon azt mondta a kongresszuson: vészhelyzet alakult ki a világ az éghajlatváltozás miatt és ha brit kormányszakértők azt javasolják,

még sürgősebb lépésekre van szükség a széndioxid-emisszió visszafogására, akkor kormánya bevezeti a szükséges intézkedéseket.

Márciusban ugyanakkor Sturgeon pártja is leszavazta a Skót Zöld Párt ötletét, hogy hirdessenek klímavédelmi szükségállapotot.

Két felmérés szerint a közelgő európai parlamenti választások egyfajta lakmuszpapírként szolgálnak majd a Skót Nemzeti Párt programjára és úgy tűnik, az SNP a voksok 40%-ra számíthat, mandátumokat hódítva el a közös brit állam fenntartását hirdető Munkáspárttól és Konzervatívoktól.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Óriási kampány indul Skócia függetlenné válásáról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást