Nyitókép: Pexels

Elutasította a szlovák parlament az ENSZ migrációs csomagját

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2018. november 29. 17:30
A pozsonyi törvényhozás nagy többséggel fogadta el a csomagot elutasító határozatot. A Szlovák Nemzeti Párt által szorgalmazott kinyilatkoztatás elnyerte a legnagyobb kormánypárt, a Smer és az ellenzék egy részének tetszését is.

Miután kedden és szerdán a plénumban hosszas vita előzte meg a csütörtöki szavazást, nyilvánvalóvá vált, hogy meggyőződésből vagy számításból többségbe kerültek azok, akik szerint végveszélybe kerül az ország, ha Szlovákia csatlakozik ahhoz a dokumentumhoz, amelyet másfél évig tartó egyeztetések után júliusban fogadtak el.

A világszervezet 193 országa 2016 szeptemberében egyezett meg a migrációs csomag elfogadásáról, és az ENSZ Közgyűlésen elnöklő Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszter irányításával véglegesítette idén a dokumentumot.

A csomag célja a menekülthullámok jobb kezelése és az érintettek jogainak erősítése, miközben nem csorbulhat az országok szuverenitása és a bevándorláspolitikájuk kialakításához való joguk, és az egyezmény nem lesz nemzetközi jogilag kötelező érvényű. A kitűzött célok ellenére több ország elfogadhatatlannak tartja, ezért elutasítja az egyezményhez való csatlakozást.

Ezek közé tartozik az Egyesült Államok, Ausztrália, Magyarország, Ausztria, Bulgária és Csehország is, és most aktuálissá vált, hogy Szlovákia melyik oldalra áll.

A paktum ellenzői a Szlovák Nemzeti Párt képviselőivel az élen végül elérték, hogy a parlament határozata értelmében a kormány határolódjon el az ENSZ globális migrációs paktumától, és hozzon intézkedéseket Szlovákiának a Marokkóban december 10-én és 11-én, magas szintű találkozón sorra kerülő elfogadási folyamatból való kivonásáról. A határozat azt is kimondja, hogy a paktum nincs összhangban a Szlovák Köztársaság aktuális biztonsági és menekültügyi politikájával, és Szlovákia teljes mértékben szuverén nemzeti menekültpolitikát folytat.

A migrációt kiváltó okokat a szlovák parlament szerint a problémák keletkezésének helyén kell kiküszöbölni.

A csütörtökön elfogadott parlamenti határozat ugyanakkor nem tiltja meg Miroslav Lajčák külügyminiszternek, hogy részt vegyen a marrakesh-i konferencián. Erről a kormány jövő heti ülésén kell dönteni. Akkor válhat el, hogy posztján marad-e a szlovák diplomácia vezetője, aki eddig vehemensen ellenezte a paktum elutasítását, s kilátásba helyezte lemondását, ha nem vehet részt a marakkesh-i konferencián.