Nyitókép: MTI/EPA/David Hecker

Hajógyárban indult a CDU kampánya

Infostart / InfoRádió - Vincze András (München)
2018. november 16. 20:05
Először vitázott egymással a német Kereszténydemokrata Unió három elnökjelöltje, de egyelőre nincs közöttük nagy ellentét: meg akarják újítani a CDU-t.

Lübeckben kezdte meg országjáró bemutatkozó körútját Angela Merkel kancellár távozása után a CDU pártelnöki tisztségére pályázó három politikus. Noha eddig már több mint tízen jelentették be, hogy indulni akarnak az elnökválasztáson a Kereszténydemokrata Unió december elejére, Hamburgban tervezett kongresszusán valójában csupán

hárman esélyesek: Annegret Kramp-Karrenbauer, a párt jelenlegi főtitkára, Jens Spahn egészségügyi miniszter, valamint Friedrich Merz volt parlamenti frakcióvezető.

Már a nyolc regionális bemutatkozó értekezlet első színhelye is üzenetértékű volt. Lübeckben egy használaton kívüli hajógyárból átalakított csarnokban lépett először együtt a nyilvánosság elé Annegret Kramp-Karrenbauer, Jens Spahn és Friedrich Merz. A helyszín megválasztása is azt sugallta, hogy új lendületet akarnak kölcsönözni a múlt örökségének, azaz elsődleges céljuk a nagy múltú CDU népszerűségének helyreállítása.

A bemutatkozást nagy érdeklődés előzte meg, már órákkal a konferencia előtt a terem jó része megtelt, és feltűnő volt a sok fiatal érdeklődő jelenléte. A három politikus előzetesen megállapodott abban, hogy a gyűlésen nem bírálják egymást, mert – mint egybehangzóan kiemelték – a jelöltek személyének és programjának értékelése a párttagság és a decemberi kongresszus küldötteinek a feladata.

Sorsolás alapján elsőként Kramp-Karrenbauer főtitkár lépett a mikrofon elé, és 10 perces beszédében hangsúlyozta, hogy a kereszténydemokraták úgy nyerhetik vissza a lakosság támogatását, ha

nagyobb figyelmet szentelnek a biztonságnak, és ennek érdekében le kell vonni a tanulságokat a 2015-öt követő menekülthullámból.

A következő felszólaló, Friedrich Merz is bírálóan nyilatkozott a menekültválságról, amely megteremtette a feltételeket az AfD, az Alternatíva Németországnak elnevezésű jobboldali párt megerősödéséhez, de – mint Merz hangoztatta – a párt tagságának aktívabb bevonásával és a választópolgárok eredményesebb meggyőzésével ismét elérhető a Kereszténydemokrata Unió legalább 40 százalékos támogatottsága, egyben pedig az AfD szavazótáborának mintegy felére visszaszorítása.

Utolsóként Jens Spahn fejtette ki nézeteit. Ö még tovább ment, mint Merz, mert úgy vélte, hogy

a konzervatív párt modern köntösbe öltöztetése közvetve hozzájárulhat az AfD teljes eltűnéséhez a politika porondjáról.

A bemutatkozó beszédek után fórummal folytatódott az est. Ennek során is nyilvánvalóvá lett, hogy a Saar-vidék egykori kormányfőjéből az év elején a párt főtitkárává választott Kramp-Karrenbauer meggyőzően tud szólni a párttagsághoz. Friedrich Merz, aki a szociáldemokrata Gerhard Schröder kormányzása idején két éven át volt a CDU és a CSU közös parlamenti frakciójának a vezetője, következésképpen az akkori ellenzék kulcsfigurája is, de 2002-ben távozott, és 2009-ben még képviselői mandátumáról is lemondott, most a szociális és környezetbarát gazdaságpolitikát is zászlajára tűzte. Jens Spahn egészségügyminiszter viszont nyíltan szembement a kancellár eddigi migránspolitikájával, és nem titkolta azt sem, hogy nem ért egyet a jelenlegi berlini koalíció azon döntésével sem, hogy a humanitárius okokból évente 180-220 ezer idegent akar befogadni.

Politikai elemzők azt remélik, hogy a Kereszténydemokrata Unió elnökségére pályázó három legesélyesebb jelöltnek a további hét bemutatkozó gyűlésen sikerül élesebb politikai profilt kialakítania. Eddig a legfrissebb közvélemény-kutatási adatok alapján Kramp-Karrenbauer a legnépszerűbb a párt szavazói körében, a második helyen Merz áll, míg Spahn a harmadik helyre szorult.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A három CDU-elnökjelölt vitája
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást