Nyitókép: Koszticsák Szilárd

Hazugságvizsgálat is előkerült a vállalkozó elrablásának ügyében

Infostart / InfoRádió - Kiss Balázs (Pozsony)
2018. augusztus 7. 15:53
Egyre több jel utal arra, hogy a szlovák állami szervek 2017 nyarán valóban segédkeztek a vietnami vállalkozó, Trinh Xuan Thanh elrablásában. A schengeni zónából való kijuttatásában a gyanú szerint épp a szlovák kormánygép játszott kulcsszerepet. Hétfőn délután találkozott egymással a három legfőbb közjogi méltóság, hogy megfékezzék a vietnámi állampolgár elrablása körül kialakult feszültség fokozódását.

A vietnámi vállalkozót, akit hazájában több mint százmillió euró értékű vagyoni visszaélés miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek, tavaly nyáron rabolták el Németországban, majd a gyanú szerint a szlovák kormánygéppel szállították Vietnámba. A botrányt kavart ügy kapcsán találkozott egymással a három legfőbb szlovák közjogi méltóság: Andrej Kiska államfő, Peter Pellegrini miniszterelnök és Andrej Danko házelnök.

A találkozón jelen volt Jaromír Čižnár főügyész is, de a helyzet feszültségét jól példázza, hogy már negyed óra után elhagyta a találkozó helyszínét, majd élesen bírálta az államfőt, miszerint kijelentései pusztán politikai célokat szolgálnak.

Andrej Kiska a találkozót megelőzően ugyanis úgy nyilatkozott, hogy a vietnámi vállalkozó elrablásának ügyében a Szlovák Köztársaságnak és intézményeinek kell rendet tennie, s ha ezt valaki meggátolja, akkor meg kell hozni a megfelelő intézkedéseket.

Az államfő nem rejtette véka alá gondolatait, és kimondta:

„Saková miniszterasszony elvesztette a bizalmamat. A volt belügyminiszter, Robert Kaliňák jobbkezeként viselkedik, és akadályozza a történtek becsületes kivizsgálását”

– fogalmazott Andrej Kiska.

Peter Pellegrini miniszterelnök tudatta, hogy Denisa Saková belügyminiszter feloldotta a titoktartás alól a diplomáciai missziókat felügyelő hivatal munkatársait, így azok vallomást tehetnek a vietnámi férfi elrablásának ügyében. A szlovák kormánygéppel történt esetleges visszaélést a belügyminisztériumon belül vizsgálják, majd ezt Saková közvetlenül ellenőrzi.

„A tiszta igazság az egyetlen lehetséges megoldása a kialakult helyzetnek”

– hangsúlyozta Peter Pellegrini miniszterelnök. Hozzátette, hogy ennek érdekében a belügyminiszternek garantálnia kell a vietnámi vállalkozó elrablásának független kivizsgálását. „Olyan kijelentéseket tenni, hogy valaki bízik-e vagy sem a miniszter asszonyban – anélkül, hogy ismernénk a nyomozás eredményeit vagy bármely más körülményét –, jelenleg inkább csak politizálás, mintsem tényleges valóság“ – mondta a kormányfő. Peter Pellegrini leszögezte,

ha bebizonyosodik, hogy a vietnámi fél visszaélt a kormány bizalmával és emberrablásra használta a kormánygépet, az vissza fog tükröződni a két ország diplomáciai kapcsolatában.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Fokozódik a vietnami vállalkozó elrablásának ügye
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást