Nyitókép: JULIEN WARNAND

Kormányválság fenyeget Berlinben

Infostart / InfoRádió - Vincze András (München)
2018. június 18. 12:50
Éjszakába nyúlóan tárgyaltak a menekültekről, de nem jutottak dűlőre Németországban az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Párt elnökségének rendkívüli ülésén. Árnyalja a képet, hogy októberben választások lesznek Bajorországban, így a nyilatkozatok néha kampányízűre sikerülnek.

Előbb a szórakozás, aztán a munka – állítólag ezt mondta Angela Merkel vasárnap délután, mert a vezetése alatt álló Kereszténydemokrata Párt elnökségének rendkívüli ülése előtt meg akarta nézni a tévében a német labdarúgó-válogatott mérkőzését a mexikói csapattal. Hogy a német csapat egy-nullás veresége mennyire befolyásolta az éjszakába nyúló tanácskozást, nem tudni, de annyi bizonyos, hogy a kancellár pártja továbbra is baráti jobbot nyújt a belügyminiszter által irányított testvérpártnak, a Keresztényszociális Uniónak, viszont határozottan elutasítja Horst Seehofer és immár a bajor tartományi kormány élén őt követő Markus Söder követelését, hogy az ország határairól fordítsák vissza azokat a menekülteket, akiket az Európai Unió valamely másik tagországában már regisztráltak.

A menekült-kérdés évek óta újabb és újabb viták forrása a két kereszténypárt vezetője, Angela Merkel és Horst Seehofer között. Míg azonban Seehofer a bajor tartomány miniszterelnöke volt, úgy tűnt, könnyebben el lehetett simítani a véleménykülönbségeket. Most viszont Seehofer, mint belügyminiszter, a belbiztonságra hivatkozva,

a határőrségnek parancsba akarja adni, hogy – akár erőszakkal is – gátolják meg azoknak a migránsoknak a belépését, akiknek adatait az Európai Unió valamelyik más tagországának hatóságai már felvették.

Ezt a kancellár kerek perec elutasította és leszögezte, hogy a menekültkérdést kizárólag uniós szinten lehet rendezni és erre az EU június 28-án esedékes csúcsértekezletén lát jó lehetőséget. Az elmúlt héten sem sikerült közelíteni a nézeteket és a két testvérpárt vezetősége már egymástól szigorúan elkülönülve ülésezett.

A Seehofert követő bajor tartományi miniszterelnök, Markus Söder, a Keresztényszociális Unió nevében kijelentette, hogy évek óta hiába várnak a kancellár által áhított európai rendezésre, és mivel erre aligha van kilátás, cselekedni fognak, úgyhogy belügyminiszteri döntés alapján a most kezdődő héten bevezetik a határok szigorú ellenőrzését a már valahol regisztrált menekültek feltartóztatása végett.

Az ellenzéki pártok Markus Söder nyilatkozatát az októberben esedékes bajorországi választásra vezetik vissza.

Azt vetik a miniszterelnök szemére, hogy a tartományi kormány élén álló Keresztényszociális Unió igencsak megingott népszerűségét - Seehofer belügyminiszterrel karöltve - a jobboldali szavazók körében próbálja ismét megerősíteni és minél több támogatót igyekszik elhódítani a migránsok ellen szünet nélkül ágáló jobboldali AfD-től.

A berlini kormányban résztvevő két kereszténypárt vitájának elmérgesedését jól példázza a belügyminiszternek pártja vezetőségi körében tett kijelentése, amelyet a hétvégi újságok hoztak nyilvánosságra.

Eszerint Seehofer – úgymond – már képtelen együttműködni ezzel az asszonnyal.

Mégis, némi derűlátásra adhat okot Horst Seehofernek a Frankfurter Allgemeine Zeitung hétfői számában megjelent nyílt levele, ebben ugyanis hajlandóságot mutat a szigorú határellenőrzés életbeléptetésének elhalasztására az Európai Unió hónap végére tervezett csúcsértekezletéig, hogy módot adjon a kancellárnak a menekültkérdés uniós szintű rendezésére.

Ennek némileg ellentmond Seehofer pártjának, a Keresztényszociális Uniónak mára összehívott elnökségi ülésen, amelyen egyetlen téma szerepel, és ez a határellenőrzés bevezetése. Nem véletlen ezek után, hogy a német média szerint egyre jobban fenyeget a kormányválság veszélye. Vincze Andrást hallották Németországból.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kormányválság fenyeget Berlinben
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást