Már kevesebb, mint egy év van hátra addig, amikor Nagy-Britannia – az EU története első tagállamaként – kilép az európai klubból. Csak még mindig nem tudni, milyen körülmények között.
Brüsszelben egyelőre még úgy tartják, hogyha Londonba kell telefonálni, akkor Theresa May kormányfőt kell hívni, de a kormányzó Konzervatív Párt folytatódó belháborúja miatt azzal is tisztában vannak, hogy mások is beleszólhatnak abba, hogyan zajlik le a Brexit.
Ugyan 1975-ben a toryk vitték be Nagy-Britanniát az Európai Közösségbe, egy idő után a szkeptikusok pártjává válva szinte folyamatos polgárháborút vívtak az Európához való tartozás kérdésében.
A két évvel ezelőtti referendum nem hozott sok változást. Az Európa-párti és EU-ellenes konzervatívok átalakultak az unióval kereskedelmi kapcsolatot fenntartani kívánó „puha Brexit-pártiakká” és a totális szakításra vágyó „kemény Brexit-hívőkké”.
Most épp a második tábor kulcsfigurája, a borzas hajú Boris Johnson külügyminiszter vágta a nyilvánosság előtt főnöke fejéhez: őrült ötlet bármiféle vámunióban maradni az EU-val, el kell szakítani a béklyókat, hogy a 60 milliós Nagy-Britannia teljesen szabadon próbálhasson kereskedelmi szerződéseket kötni a nagyvilágban.
Kommentátorok szerint korábbi brit miniszterelnökök is csatáztak az euroszkeptikus pártellenzékkel, de
olyanra még nem volt példa, hogy saját külügyminisztere szembeforduljon a kormányfővel.
A részben saját hibájából két tűz közé került Theresa May és hívei úgy érzik, a brit gazdaságnak és a brit életszínvonalnak az lenne az előnyös, hogyha London az EU politikai szervezetéből távozna, de a fennakadásoktól mentes kereskedelmet lehetővé tévő vámunióban bent maradna a szigetország.
Ez megoldást kínálna az ír-északír határ ügyére is.
Ha szigorú „kemény határt” vezetnek be ott a vámok miatt, akkor borulhat a Nagypénteki Békeegyezmény, amelynek nyomán a határokon átnyúló intézmények elhozták a békét a korábban a szektás feszültségek miatt forrongó Észak-Írországba – ahol az északír katolikus közösség nem volt elszakítva az Ír Köztársaságtól, a koronahű protestánsok pedig a brit társadalomtól.
Boris Johnson külügyminiszter azonban a „kemény Brexit” híveként azt hirdeti: az európaiakkal fenntartott vámunió (amelyből profitál Törökország is) gúzsba köti a britek kezét, mert azok így nem tudnak előnyös kereskedelmi alkukat kötni a világ más országaival.
Johnson és társai szerint a brit polgárok a totális kilépésre szavaztak az EU-referendumon. (Ahol a kérdés csak annyi volt: továbbra is az unió tagja maradjon-e Nagy-Britannia?)
Az is igaz, hogy May ötlete nem a vámunióban való maradásról, hanem egyfajta vámközösségről szól, melynek értelmében a britek szednék be az EU-számára a harmadik országokból érkezett és az EU-ba továbbküldött termékek vámját – cserébe pedig nem ütközne akadályokba a brit-uniós kereskedelem.
Egy másik – technológiai alapú megoldás részeként - az előre jóváhagyott kereskedők kamionjait és konténereit gyorsított eljárásban engednék át a brit határon, ezt azonban Brüsszel nem favorizálja.
A kérdés most az, hogy May-t – mint több más konzervatív pártvezért – megbuktatja-e az európai kérdésekről továbbra is vitázó saját pártja.