A kormányfőnek feltűnt, belpolitika is van Nagy-Britanniában

Infostart
2017. január 9. 17:18
A brit politika középpontjában még mindig a Brexit problémái szerepelnek, de félévi kormányfői munka után Theresa May miniszterelnök úgy érezte, ideje ismertetni belpolitikai elképzeléseit is. Hétfői beszédében új utakat jelölt ki a brit társadalompolitika számára.

Theresa May brit miniszterelnök szakít jeles konzervatívpárti elődei, Margaret Thatcher és David Cameron hangzatos társadalomerősítő programjaival, s helyettük a "shared society" elvét hirdette meg, amit szabad fordításban "osztozó társadalom"-nak nevezhetünk. David Cameron a szociális feladatok ellátását igyekezett az államról a jótékonysági szervezetekre áthárítani. Theresa May azonban - konzervatív politikustól szokatlan módon - az állam társadalmi felelősségét hangsúlyozza, politikája a közösségek szorosabb összefogását célozza, állami támogatással.

Az "osztozó társadalom" máris mayizmusnak elnevezett filozófiája a mindennapok társadalmi igazságtalanságainak megoldását is az állam feladatává tenné. Nemcsak a legszegényebb rétegek felemeléséről van szó, a mayizmus értelmében elsőrendű feladat a középosztály erősítése is.

Theresa May szerint elvetendő a liberálisok elképzelése, miszerint csak azt kell biztosítani, hogy mindenki a maga erejéből érvényesülhessen. Ennél többre van szükség, mert sokan érzik úgy, hogy az állam negligálja őket.

A miniszterelnök gyakorlati lépéseket is bejelentett új politikája szellemében. Lakóházépítésre szabadítanak fel területeket, és támogatást nyújtanak a létszámemelésre kész cégeknek. Mivel beszéde a jótékonysági szervezetek bizottsági ülése alkalmából hangzott el, és Nagy-Britanniában ezeken a területeken komoly problémák mutatkoznak, megígérte, hogy szervezetten veszik fel a harcot egyrészt az öngyilkosságok pszichoterápiai megelőzése, másrészt az internetes szexuális zaklatás megszüntetése terén.

Végül azért a Brexitre is kitért Theresa May, hangsúlyozva, hogy foglalkozni kell azokkal, akik úgy érzik, hogy érveiket nem hallgatták meg kellően a Brexit népszavazás előtt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Theresa May-nek feltűnt, belpolitika is van Nagy-Britanniában
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást