Napokon belül létrejöhet az a megállapodás, amellyel hozzáférést kap az Apple a Google mesterségesintelligencia-technológiájához – mondta el Koi Tamás, a HWSW informatikai szakportál újságírója az InfoRádióban.
Az Apple a mesterséges intelligenciára épülő szoftvermegoldások fejlesztésében meglehetősen le van maradva az olyan nagy technológiai cégek mögött, mint a Microsoft, a Meta, vagy éppen a Google. Ennek az az eredménye, hogy az Apple iPhone-jaira jelenleg sem érhető el olyan „robusztus vagy komplex” MI-alapú megoldás, mint amilyenek a versenytársak készülékeire elérhetőek – magyarázta a szakújságíró. A Google MI-szolgáltatása várhatóan először jövő tavasszal, egy iOS-frissítés részeként jelenhet meg az iPhone-okon.
Ennek a versenyhátránynak ledolgozását célozza a mostani megállapodás, amely keretében várhatóan évi 1 milliárd dollárt fog fizetni az Apple a Google-nek. Az összegért cserébe egy 1200 milliárd paraméterrel rendelkező MI-modellhez kaphat az Apple hozzáférést. Mindeközben a Google évente 20 milliárd dollár körüli összeget fizet az Apple-nek amiatt, hogy a Safari böngészőben a Google keresője legyen az alapértelmezett. Ez azt jelenti, hogy az iPhone-okon, iPad-eken, MacBook számítógépeken alapértelmezett Safari böngészőben a Google az alapvető keresőmotor – tette hozzá a szakújságíró.
Koi Tamás kiemelte, kontextusba helyezi ezeket az összegeket az a tény, hogy az Apple szolgáltatásokból lévő bevétele várhatóan az idei üzleti évben el fogja érni a 100 milliárd dolláros határt. Ez az összeg nem tartalmazza a hardvereladásokból származó bevételt, csak az olyan szolgáltatásokból bejövő összegeket, mint az Apple TV, vagy az iCloud felhőszolgáltatás.