Nyitókép: membio/Getty Images

Erről jó, ha minden Covid-oltott tud

Infostart
2024. január 10. 12:44
Új minősítést kapott mind a kórokozó, mind pedig az ellene kifejlesztett vakcinák. Így újabb lehetőségek nyílnak meg a már négyszer oltottak számára is.

Szezonális kórokozóvá nyilvánították a koronavírust Magyarországon, ezzel együtt a szezonális oltások közé sorolta a betegség vakcináit a a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerügyi Központ (NNGYK) - írta meg a Népszava.

Így már azok is foglalhatnak időpontot az új COVID-oltásra, akik korábban négy vakcinát felvettek

A lap úgy értesült, hogy az oltópontokon elérhető az új, omikron variánsok elleni Spikevax (Moderna) monovalens XBB, és egy korábbi Pfizer bivalens (Wu/Om BA1.2) vakcina. A Moderna oltása egydózisú és hat hónapos kortól adható, azaz a gyerekek számára is elérhető a vakcina.

Az újabb koronavírus elleni vakcinát azoknak ajánlják, akik a megelőző három hónapban nem estek át igazolt koronavírus fertőzésen és ez idő alatt nem kaptak COVID-19 elleni oltást sem.

A szakemberek figyelmeztettek arra, hogy az oltás nem véd a megfertőződés ellen, de segít elkerülni a súlyosabb tünetek kialakulását - írja a lap. A kórházi ápolásra szorulók közel negyede két év alatti gyerek, és több mint felük (56,8 százalékuk) 60 évesnél idősebb volt. A koronavírus-fertőzéssel kórházba kerülők mintegy kétharmada volt 60 éves vagy annál idősebb.

Továbbra is fokozottan ajánlja a járványügyi hivatal az idősek, a krónikus betegek, a súlyosan elhízottak és az immunológiai betegek immunizációjának frissítését, azaz az újraoltását. Az emlékeztető vakcina ajánlott a rizikócsoportba tartozók családtagjaiknak is.