Nyitókép: Pixabay

A rendszeres alkoholfogyasztók fogékonyabbak lehetnek az internet- és játékfüggőségre is

Infostart
2023. január 17. 22:56
Szerhasználatra és addiktív viselkedésre is hajlamosító géneket és génvariánsokat azonosított egy nemzetközi kutatócsoport az ELTE és a Semmelweis Egyetem vezetésével. A felfedezés nemcsak a korábbi eredményeket erősíti, miszerint a függőség genetikai meghatározottságú lehet, hanem azt is, hogy egyes gének egyszerre többfajta szenvedélybetegség kialakulásához is hozzájárulhatnak.

Az eddigi tudományos publikációk elsősorban a génvariánsok és egy bizonyos típusú addikció összefüggéseire fókuszáltak. A mostani kutatásban viszont magyar, brit, amerikai és gibraltári egyetemek szakemberei a szerhasználathoz köthető és másfajta függőségek széles spektrumát, és ezek lehetséges kapcsolatát vizsgálták 32 génvariánssal. Az eredményeket a Journal of Personalized Medicine nevű szaklapban publikálták.

A génasszociációs elemzés az úgynevezett Psychological and Genetic Factors of Addictions (PGA), vagyis Az addikció pszichológiai és genetikai tényezői című többéves kutatási projekt részét képezte. A tanulmánysorozatban 3003 fiatal felnőtt potenciálisan addiktív viselkedési mintáit elemezték, többféle függőséget vizsgálva. A kutatók magyar középiskolákban, kollégiumokban és egyetemeken gyűjtöttek adatokat. A résztvevők életkora átlagosan 21 év volt, DNS mintát vettek tőlük, és egy kérdőívet töltettek ki velük.

A kutatók az alkoholfogyasztási és dohányzási szokásaikról, illetve arról kérdezték a fiatalokat, hogy milyen rendszeresen használnak kannabiszt vagy másfajta drogokat. Továbbá arra is kíváncsiak voltak, hogy milyen gyakran vesznek részt hét potenciálisan addiktív tevékenységben (internethasználat, videójátékozás, közösségimédia-használat, fogadások, testedzés, hajtépés és evés).

„Az már korábban bebizonyosodott, hogy a genetika szerepe jelentős a különböző függőségek kialakulásában. Az örökletesség az addikció esetében 50-70 százalékra tehető, a többi a környezeti hatásokon múlik. Jelen tudásunk szerint ez több száz génváltozat együttes konstellációját jelenti, azonban a legtöbb specifikus genetikai variáns és azok neurobiológiai szerepe még nem, vagy alig ismert.

A jelenlegi elemzésben 29 összefüggést találtunk, melyek közül 9 maradt szignifikáns a statisztikai korrekció után is”

– emeli ki az ELTE és a Semmelweis Egyetem közös sajtóközleménye Barta Csaba, a Semmelweis Egyetem Molekuláris Biológiai Tanszékének egyetemi docensének szavait.

Mint írják, az eredmények azt mutatták, hogy egyes gének és variánsaik fogékonnyá tehetnek egy személyt bizonyos szerek használatára és más, potenciálisan addiktív viselkedésre is, vagyis az ezekkel a génváltozatokkal rendelkező emberek több típusú függőségre is hajlamosak lehetnek.

A FOXN3 gén és annak úgynevezett rs759364 A allélje (variánsa) például a kutatók szerint rendszeresebb alkoholfogyasztással párosult, továbbá problémás internethasználat és online játékok használata is magasabb arányban fordult elő az ezen génvariánst hordozóknál. A másik, G allél ezzel szemben inkább testmozgás-függőségre hajlamosított.

A kutatócsoport emellett jelentős összefüggéseket talált a DRD2/ANKK1 gén és az úgynevezett rs1800497 A allélja és a kannabiszhasználat között. A GDNF gén rs1549250 és rs2973033 variánsai, valamint a CNR1 gén rs806380 variánsa összefüggéseket mutattak az „egyéb kábítószerek” (nem kannabisz) kipróbálásával.

„Ezek az eredmények jelentősen hozzájárulhatnak a tudományos ismereteinkhez az addikció terén, mely világszerte milliókat érint. A PGA-kutatás újdonsága, hogy a szerhasználat és a nem szerhez köthető egyéb addikciók közötti kapcsolatot próbálja feltárni részleteiben, mely közelebb hozhat minket a különböző függőségek közötti átfedések megértéséhez. Például

a problémás alkoholfogyasztásra való hajlam magasabb kockázatot jelenthet a szerencsejáték-, videójáték- vagy éppen a munkafüggőség kialakulásában.

Ezek fontos szempontok lehetnek a betegek kezelési terveinek kialakításakor is” – jelezte Demetrovics Zsolt, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professzora és a Gibraltári Egyetem Centre of Excellence in Responsible Gaming nevű intézetének elnöke.

A PGA egy többéves kutatási projekt, és a nemzetközi kutatócsoport korábban már publikált elemzéseket a munka kezdetekor gyűjtött adatokból.

Az egyik ilyen, 2020-ban megjelent epidemiológiai tanulmányban a dohányzás és a problémás internethasználat, a testmozgás-függőség, az evészavarok és a szerencsejátékozás között találtak összefüggéseket a szakemberek. Hasonló kapcsolatot figyeltek meg az alkoholfogyasztás és az internet-, illetve játékfüggőség, a szerencsejátékozás, valamint az evészavarok között.

„A legújabb publikációnk alátámasztja azt a feltételezést, hogy a genetika is felelős lehet a korábban megfigyelt addikciós átfedések kialakulásáért.

További, nagyobb vizsgálati csoportot és más elemzési módszereket (például genom szintű asszociáció vizsgálat) használó kutatásokra van szükség ahhoz, hogy a mostani eredményeket megerősítsük” – tette hozzá Marc N. Potenza, az amerikai Yale Egyetem Orvosi Iskolájának professzora és az intézményhez tartozó Center of Excellence in Gambling Research igazgatója.

A PGA projekt szakemberei a nemek között is érdekes különbségekre bukkantak. Például az egyéb drogok (nem kannabisz) kipróbálása vagy használata jóval gyakrabban fordult elő a férfiak körében. Ugyanakkor nyugtatók szedésére inkább a nők voltak hajlamosak. A potenicálisan addiktív viselkedési formák közül a férfiakat a szerencsejáték érintette nagyobb arányban, míg az evészavarok és a túlzott közösségimédia-használat terén a nők felülreprezentáltak voltak a férfiakkal szemben.

A kutatócsoport a projekt folytatásaként azt tervezi, hogy a genetikai variánsok és a függőségek egyedi formái, például az alkoholfogyasztás, illetve dohányzási szokások egyénre jellemző mintázata közötti mélyebb összefüggéseket feltárják.