Nyitókép: Bihlmayer Fotografie/Getty Images

Ilyen variánssal még nem találkoztunk: ezért kell odafigyelni a mutációhalmozó új törzsre

Infostart
2021. november 26. 12:51
A B.1.1.529-ben megvan minden, amitől tartottunk.

Sosem láttunk még annyi mutációt egy frissen megjelenő variánsban, mint ebben, írja a Sky News: ezek közül legalább 30 a tüskefehérjén jelent meg. Ez duplája annak, ami a delta esetében megjelent, de még nem jelenti automatikusan azt, hogy az oltások hatékonyságát egészen a nullára tudná csökkenteni ez a törzs, mivel nem a mutációk száma, hanem a bekövetkezett változások hatása a lényeg.

A kutatók ugyanakkor attól tartanak. hogy a fehérje megváltoztatta alakját a mutációk miatt, ez pedig az oltáshatékonyság csökkenésével járhat. Az még nem tiszta, hogy ez pontosan milyen mértékű lehet, de az Egyesült Királyság egészségbiztonsági ügynökségének egyik szenior szakértője szerint

ez lehet a legrosszabb variáns, amit eddig láttunk.

A legtöbb megerősített eset Dél-Afrika Gauteng tartományában fordult elő, egy olyan országban, ahol jó az új variánsok nyomon követése, de az eddig elérhető adatok szerint már a föld más tájain is elterjedt, ráadásul fertőzősége is komoly kérdés. A béta variáns az oltások hatásának elkerülése is képes volt részben, de végül, mivel az a törzs nem volt közel sem olyan fertőző, mint a delta, nem vált képessé arra, hogy széles körben elterjedjen. Ezzel együtt is érdemes minden elővigyázatosságot megtenni a törzzsel kapcsolatosan addig, amíg nem tudunk többet és pontosabbat róla.

A The Guardian már arról ír, hogy 50 fölött van az ismerten a variáns okozta esetek száma a Dél-afrikai Köztársaságban, Hongkongban és Botswanában. Gauteng mellett további nyolc dél-afrikai tartományban terjedhet már,

Gautengben jelenleg a kutatók véleménye szerint a friss esetek 90 százalékáért felel.

Mindezek hatására több ország, köztük az Egyesült Királyság és Izrael is tiltólistára tette az országot utazás szempontjáéból.

Azon túl, hogy nem utazunk a környékre és az onnan a közelmúltban hazatértek önkéntes karantént tartanak, azt tehetjük meg jelenleg, hogy felvesszük mindkét oltásunkat, akik pedig már ezen túl vannak és jogosultak harmadik adagra is, azok ezt is kérik. A fertőzés elkapását maszkviseléssel is jelentősen lehet csökkenni, amennyiben megfelelő módon hordjuk maszkunkat.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!