Nyitókép: Pixabay

A delta variáns olyan, mintha a koronavírust beszteroidoznák

Infostart
2021. július 10. 08:00
Amerikában is nagyon gyorsan terjed az új koronavírus delta variánsa: egyre fontosabbá válik az, hogy minél több ember be legyen oltva.

A tavalyi évhez képest nagy előny, hogy már rendelkezésünkre áll egy hatékony eszköz, mellyel felvehetjük a versenyt a variáns terjedésével szemben, ez pedig nem más, mint az oltás – mondta el a téma kapcsán Andy Slavitt, Joe Biden amerikai elnök koronavírus-akciócsoportjának korábbi vezető tanácsadója a CNN-nek.

"A delta változatra úgy kell gondolnunk, mint a koronavírus 2020-as eredetijének beszteroidozott változatára" – fogalmazott az először globálisan elterjedt törzshöz képest kétszer olyan fertőző vírustörzzsel kapcsolatosan. Hozzátette:

a teljes mértékben immunizált emberek számára nem jelent komoly veszélyt a delta sem.

Amerikában jelenleg az mRNS-oltások mellett a Janssen egyadagos vakcinájával immunizálnak.

Amerikában jön a teljes engedély

Slavitt szerint segíthet majd a vakcina elfogadottságán, ha az oltások a vészhelyzeti után teljes körű felhasználási engedélyt kaphatnak: Amerikában a Pfizer oltásával ez akár már ebben a hónapban meg is történhet. A gyógyszercég ugyanakkor arról nyilatkozott csütörtökön, hogy úgy figyelték meg, oltásuk beadását követően egy bizonyos idő eltelte után csökken az immunitás szintje, ezért 6-12 hónap elteltével szükség van abból egy harmadik adagra is. Dolgoznak már ezen az emlékeztető oltáson a BioNTechhel – elmondásuk szerint tízszer olyan magas semlegesítő antitestszintet lesz képes ez kialakítani, mint amilyen két adag beadását követően keletkezik. Az új formula révén a vakcina a variánsok ellen is nagyobb védelmet adhat, augusztusban tervezik benyújtani az engedélyeztetési kérelmet.

A vírus évekig marad még

Amerikában az esetszámok és a kórházban kezeltek száma is megugrott az utóbbi időszakban, főleg azokon a területeken, ahol alacsonyabb az átoltottság. Ez nemcsak a delta kapcsán jelenthet problémát:

ahol sok az oltatlan ember, ott a vírus jobban terjed és nagyobb az esélye annak is, hogy új variánsok keletkezzenek.

Szakértők szerint ősszel a delta nagyon nagy bajt okozhat az alacsony oltottságú államokban, hacsak vissza nem vezetik a maszkviselési kötelezettséget – írja a CNBC. Szakértők szerint mivel néhány hetente ismerünk meg új variánsokat, elég valószínű, hogy még két-három éven át együtt kell élnünk a koronavírussal, ez idő alatt pedig újra és újra szükség lesz arra is, hogy korlátozó és járványügyi intézkedéseket vezessenek be ismételten.

Ausztráliában, Dél-Afrikában és Ázsiában már több ország hozott újra korlátozó intézkedéseket, Japán pedig nézők nélkül rendezi meg a július 23-án kezdődő olimpiát. Bárhol elképzelhető, hogy maszkviselést, távolságtartást és maximált létszámot vezessenek be: ahogyan Amerika, úgy a világ számos része is két részre szakadhat: oltottra és oltatlanra.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!