Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Rusvai Miklós kimondta, mi a feltétele a negyedik hullám elkerülésének

Infostart / InfoRádió - Varga Mónika
2021. június 30. 10:52
A tömegrendezvények, az új mutánsok az oltatlansággal együtt lehetnek komoly rizikófaktorok a víruskutató szerint.

Kockázatos, de megengedhető a maszk elhagyása az 5,5 millió oltott után - mondta az InfoRádiónak Rusvai Miklós, aki szerint az intézkedés mellett szóló érv a kedvező járványtani helyzet, világviszonylatban is, a széles körű átoltottság, a nyári száraz meleg, ami nem kedvez a légzőszervi vírusok terjedésének.

Van, ami ellene szól:

"A különböző

tömegrendezvények és az új mutánsok

megjelenése, többek között a delta variáns hazai jelenléte, de e két kedvezőtlen hatást nagyon jól tudjuk monitorozni a szennyvízadatok révén."

Tehát a víruskutató szerint folyamatosan figyelni kell a szennyvízadatokat, és ha kell, vissza kell térni a korlátozásokhoz.

Azt kommentálva, hogy az Egyesült Királyságban napi 14 ezer új fertőzöttet regisztrálnak elsősorban a delta variáns jelenléte miatt, azt mondta, Magyarországon az elmúlt hat hétben alig néhány esetben mutatták ki ezt a mutánst, amely "ha nagyon akart volna terjedni, már terjedt volna".

"Ami a szigetországgal való összehasonlítást illeti, ott azért az időjárás kicsit hűvösebb, nyirkosabb, az északnyugati részen terjed a fertőzés, ahol különösen is párás a levegő" - jegyezte meg.

Reagált még arra a felvetésre is, hogy az Egyesült Arab Emírségekben is magas a fertőzöttszám (2 ezer körül), miközben hasonló a lakosságszám, mint Magyarországon, és ugyanazokat a vakcinákat (Pfizer, AstraZeneca, Szputnyik V, Sinopharm) alkalmazták;

ahol sok ember tartózkodik egy légkondicionált helyiségben, de csak egy fertőzött személy van, jókora esélye van a fertőzés továbbadásának, a klíma ugyanis keveri a levegőt és hűvösen is tartja.

De kell-e negyedik hullámtól tartani?

"Ősszel mindenképpen lesz egy megemelkedett esetszám, az időjárási faktort mondanám itt első helyen. Az egyik a légszőszervi betegségek között ősszel a koronavírus lesz. Hogy ez járványos jelleget ölt-e, az azon múlik, hogy mennyire meredeken ível fel a járványgörbe" - húzta alá Rusvai Miklós, aki szerint ha őszig el lehetne érni a 7 milliós oltottszámot, elmaradna a negyedik hullám, a vírus ugyanis mára már csak a nem oltottak körében terjed, "ez minden országban így van" - mondta.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Rusvai maszkról, delta variánsról, negyedik hullámról
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást