Nyitókép: MTI/Bús Csaba

Év végére a Föld lakosságának 70 százalékát is beolthatják

Infostart
2021. március 28. 07:45
De nagyon egyenlőtlennek ígérkezik a vakcinák eloszlása az egyes országok közt: a 2021 végéig gyártandó mennyiság túlnyomó részét a gazdag országok szerezték meg maguknak.

A prognosztizált 70 százalékos átoltottságnál a valóságban alacsonyabbal érdemes számolni, mivel a gyártásban és a szállításban bármikor bekövetkezhetnek nem várt nehézségek – tette hozzá elemzésében az adatokhoz a Duke Egyetem Globális Egészségügyi Innovációs Központja.

Az elemzés készítői a gyártók által nyilvánosságra hozott dokumentumok adatainak összefésülése során azt is kiemelték, hogy a variánsok miatt szükségessé váló emlékeztetőoltások is bonyolítják a helyzetet – írja a The Guardian.

Sosem tapasztalt mennyiség

A kutatók megállapították, hogy az elképzelhetetlen mértékű kereslet és a korábban soha nem tapasztalt gyorsasággal haladó oltásfejlesztési folyamatok alapjaikban változtatták meg az oltásgyártást. A pandémiát megelőzően az iparág évi ötmilliárd adag vakcinát állított elő. Friss adatok szerint

csak idén és csak az új koronavírus megelőzésére 12 milliárd adagnyi védőoltást készítenek:

a következő hónapokban várható, hogy a gyártás drasztikus mértékben felgyorsul.

Az év első négy hónapjára egymilliárd adag gyártását jelzik előre, amit további legalább 9,4 milliárd adag elkészítése követ még idén. Ha még ennél is több, azaz a legmerészebb várakozások szerinti 12 milliárd adag készül el, akkor sikerülhet elméleti síkon a világ lakosságának 70 százalékát immunizálni. Természetesen minderről csak feltételes módban érdemes beszélni, mivel már eddig is okozott késedelmet csomagoló- vagy alapanyagok hiánya.

Túlhalmozó gazdagok

Az elemzés megállapította azt, amit már mások is elmondtak a vakcinavásárlásokkal kapcsolatosan: a gazdag országok kötötték le az oltásmennyiség nagy részét. az Egyesült Államok, Nagy-Britannia vagy Kanada legalább kétszer lenne képes beoltani teljes lakosságát azzal a mennyiségű vakcinával, amit lekötött magának. Persze ezek az államok ígéretet tettek arra, hogy a felesleget továbbadják, de a kutatók szerint a variánsok megjelenése arra ösztönzi az országokat, hogy elkezdjenek tartalékolni oltást későbbre is maguknak.

"Nem tudjuk azt, milyen hosszú időre ad védettséget az oltás, és időről időre emlékeztető oltásokra lesz szükségünk az immunitás fenntartására és az új variánsok elleni védekezés érdekében is" – fogalmaztak a kutatók.

"Egyes országok már most azért vásárolnak feleslegesnek tűnő adagokat, hogy azokkal felkészüljenek a jövőre"

– tették hozzá.

Ragaszkodnak szabadalmaikhoz

Az év végéig gyártandó oltásmennyiség nagy részét három gyártó, az AstraZeneca, a Pfizer és a Novavax készíti el az elemzés szerint. További tíz gyártó készít még vakcinát, a következő években ugyanakkor színesedik majd a paletta és nő a választék is.

A WHO és mások is arra biztatják a gyógyszergyárakat, hogy osszák meg szabadalmaikat annak érdekében, hogy oltásaikat mások is gyárthassák, így azokból nagyobb mennyiség álljon rendelkezésre. A gyártók jelenleg inkább külön kötnek szerződéseket a vakcinák gyártására, amivel nemcsak több oltás áll rendelkezésre, hanem a szabadalmak tulajdonosai is nagy profithoz jutnak.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!