Nyitókép: MTI/AP/Oded Balilty

A megfertőződést is megelőzheti a Pfizer vakcinája

Infostart
2021. január 20. 06:15
Az oltást követően a vérben megjelenő antitestek mennyiségét vizsgálták meg izraeli kutatók: úgy tűnik, ezek mennyisége még annál is magasabb lehet, mint amit a súlyos koronavírus-fertőzésen átesettek esetében ki tudnak mutatni.

Mióta elérhetők a koronavírus elleni vakcinák, napi szintű kérdés, hogy vajon a megbetegedésen túl a megfertőződést is képesek-e azok megelőzni. Ha ez így van, az nagyon jó hír, hiszen a járvány terjedését az lassíthatja igazán, ha az oltottak már nem vesznek részt a folyamatban. Az izraeli Ramat Ganban található Sheba Orvosi Központban beoltott 102 dolgozó immunreakciójának vizsgálata arra utal, hogy a Pfizer vakcinája képes lehet erre, írja az International Business Times.

A kutatás szerint a 95 százalékos hatékonyságú vakcina második adagjának beadása után egy héttel hússzor annyi antitest volt az oltottak vérében, mint más oltások esetében. A 102 résztvevő közül 100-ra volt igaz ez a megállapítás, a fennmaradó két személy egyike immunhiányos állapotú ember volt.

Száz ember esetében az antitestszint magasabb volt annál is, amit a súlyos lefolyású betegséget túlélő koronavírusos betegeknél megfigyelnek.

Így bár a száz fős létszám valóban alacsony, a jó eredmény mégis adhat némi képet arról, milyen előnyökkel jár a Pfizer vakcinájának beadása.

Gili Regev-Yochay, a kórház fertőző betegségekért felelős egységének vezetője szerint ez az eredmény a Pfizer által közöltekkel egybevág, sőt, jobb is a várható hatásnál. Azt reméli, a további adatok is megerősítik majd a kezdetieket.

A megbetegedést átvészelők a vérükben jelen levő, nagy mennyiségű semlegesítő antitestnek köszönhetően nem fogják terjeszteni a betegséget - legalábbis ez a tudományos konszenzus jelen pillanatban az újrafertőződés és a fertőzés átadása kapcsán. Mivel a Pfizer vakcinája magasabb antitestszintet alakít ki, mint a megbetegedés,

valószínűsíthető, hogy az oltottak sem tudnak fertőzni.

A kutatásban az IgG-értékeket mérték: ez 6-59 közti volt az oltottak között, amit magasnak neveztek. A kis létszámú kutatás eredménye alapján 98 százalékos az oltás hatékonysága. Az ugyanakkor ezekből az adatokból sem következtethető ki, meddig tart majd ez az immunitás, illetve az sem garantálható, hogy a magas antitestszint minden esetben azt is jelenti, hogy az oltott személy nem tudja továbbadni a koronavírust.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!