Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Zárt kapus megnyitó - így indult a halasztott, furcsa olimpia

Infostart
2021. július 23. 13:00
Nézők nélkül kezdődik a 68 ezres Nemzeti Stadionban a második tokiói nyári játékok. Alább frissülő cikkben tudósítottunk a helyszínről.

A koronavírus árnyékában egy évvel elhalasztott, majd nézőnélküliségre ítélt tokiói nyári olimpia magyar idő szerint péntek délután 1 órakor a nyitóünnepséggel hivatalosan is megkezdődik.

Az olimpiák történetében először van páratlan évben a játékok, Tokióban a második.

A stadionban csak a VIP-vendégek és az újságírók lehetnek jelen, olyan érzés, mintha ez csak a főpróba lenne.

A "kevésbé grandiózusra" tervezett megnyitó fényfestéssel és vonós muzsikával indult, és természetesen az élő emberetömegek jelenléte híján jelentős hangsúly helyeződött a videóbejátszásokra, amelyeken az olimpiai felkészülés mind egyénileg, mind a házigazdák részéről szintén hangsúlyos volt.

A helyszínen kiabálás szűrődik be a stadionba. Mint kiderült,

egy tüntetés is kialakult a stadion mellett, egy nő azt kiabálta megafonba, hogy "az olimpia halált hoz".

A vírusveszély mellett a magas költségek miatt tiltakoznak, több százan gyűltek össze.

Az első "élő" jelenet a megnyitón egy magányos nő futóedzését mutatta be. Sok atléta egyedül, magában gyakorol, mégis összeköti őket egy láthatatlan kapocs. A táncosok mozgása és a kivetítések azt fejezték ki, hogyan alakult át a kapcsolattartás, és lett egyre fontosabb az online forma.

A pontok összekötése a következő műsorelem neve. A szervek, izmok és idegek jelennek meg táncosok elődásában - így áll össze és lendül mozgásba a test.

Műsor az olimpiai megnyitón (Photo by Lu Lin/CHINASPORTS/VCG via Getty Images)

Naruhito császár és Thomas Bach NOB-elnök lép az arénába, majd behozták és felvonták a japán nemzeti lobogót. A zászlót nyolc gyermek, négy japán sportoló, egy fogyatékkal élő és egy egészségügyi dolgozó hozta be, majd a védelmi erők dolgozói vonták fel. Új hangszerelésben elhangzott a rendező ország himnusza Misia előadásában.

Egyperces néma felállásra és emlékezésre kérték a jelenlévőket, de közben is behallatszot a kinti tüntetés zaja.

A hagyomány ritmusa nevet kapta a következő program. Egy az Edo-korszakból származó munkadalt adtak elő, majd az 1964-es olimpiára való emlékezés következett. Papír lámpások lepték el az arénát és egy gigantikus, fából készült ötkarika. Ahogy a játékok szimbóluma összeállt, tűzijáték vette kezdetét.

Tűzijáték az olimpiai megnyitón (Photo by Lintao Zhang/Getty Images)

Kétórás a bevonulás

Kezdődik a bevonulás, a hagyományok szerint Görögország az első. Őket a menekült sportolók csapata követi.

Ez az első alkalom, amikor ketten vihetik a zászlót egy országból, ezzel szinte mindenki élt is.

A vonulás alatt ismert japán videójátékok zenéi szólnak, az országok neveit pedig olyan szövegbuborékokba írták, ahogy a mangákban is látható.

A járvány miatti távolságot nem mindenki tartja be a sportolók közül. Eddig az olaszok élvezték legjobban a bevonulást. Az is megfigyelhető, hogy sok nagy nemzet csak kis csapattal képviselteti magát a megnyitón.

Akik már végeztek, kis csoportokban várnak. A különböző nemzeteket elválasztották egymástól, de ahogy egyre több ország beérkezik, zsúfoltabb lesz a küzdőtér is. Vannak, akik ülve, mások fekve várakoznak.

Az orosz csapat nem Oroszország zászlaja alatt, hanem NOB-zászlóval vonult fel. Ennek oka a doppingügy: laboratóriumi eredmények manipulálása miatt az orosz sportolók 2022 végéig csak semlegesként vehetnek részt világversenyeken.

A magyar cspat az olimpiai megnyitón Getty Images)

A 143. helyen a magyar csapat is bevonult. A zászlót Mohamed Aida és Cseh László vitte. A magyar küldöttségben nagyjából ötvenen vonultak fel.

Nem minden sportoló várja meg az ünnepség végét, időközben távoznak a stadionból.

204. helyen az Egyesült Államok csapata, aztán a francia küldöttség érkezett, majd utolsóként a házigazda japánok is, és lelkesen integettek.

Ahogy az összes ország bevonult, újabb tűzijáték vette kezdetét és megjelent a kivetítőkön a

Gyorsabban, Magasabbra, Erősebben - Együtt

új olimpiai jelszó.

Elhangzott az olimpiai eskü, majd egy kisfilmet vetítettek le, amelyben a 100 éves Keleti Ágnes, a legidősebb élő olimpiai bajnok, valamint az új generáció képviselői, köztük a 13 éves Sky Brown és emlékezetes ötkarikás pillanatok kaptak szerepet.

Színes dobozok jelentek meg a pálya közepén, amelyből kirakták az olimpia logóját. A stadion felett 1800 drón jelent meg, amelyek szintén az emblémát formázták először, ebből pedig egy gömb, majd a földgömb alakja jött ki - rendkívül látványos megoldás volt. És közben hirtelen megszólalt az Imagine, John Lennon és Yoko Ono legendás dala. Egy gyerekkórus énekel a helyszínen, míg Angélique Kidjo, Alejandro Sanz, John Legend és Keith Urban felvételről, a kivetítőn kapcsolódik be.

Hasimoto Szeiko, a szervezőbizottság vezetője köszöntette Tokióban a sportolókat. Köszönetet mondott mindenkinek, aki segítette a munkát ebben a nehéz helyzetben, megemlékezett a tíz évvel ezelőtti fukusimai katasztrófáról és a talpraállásról, és reményét fejezte ki, hogy a játékok legalább egy kicsit hozzájárulnak egy pozitívabb jövőhöz.

Thomas Bach NOB-elnök a remény pillanatának nevezte a mostanit, bár elismerte, más, mint ahogy a sportolók elképzelték. Köszönetet mondott a japán embereknek, akik a nehézségek mellett is mindent megtettek a sikeres szervezésért. A sportolóknak is köszönetet mondott, hogy ebben a helyzetben is így teljesítettek.

„Itt az ideje megmutatni a sport és az ilyen versenyzők erejét. Hiszek abban, hogy ezek az erősségek reményt adnak az embereknek és egyesítik a világot. A világ rátok vár.”

A NOB-elnök hozzátette: mindent elkövetnek azért, hogy erre az olimpiára is generációk lehessenek büszkék.

Naruhito császár megnyitotta az olimpiát hivatalosan.

A hagyományos mondattal indította útjára a játékokat, amikor az ünnepségen bejelentette: "A tokiói olimpiát megnyitom".

Ezt újabb tűzijáték követte.

Az olimpiai zászlót is behozták a stadionba, majd az olimpiai himnusz hangjaira felvonták a japán lobogó mellé.

Pantomimesek bemutatták és eljátszották az olimpiai piktogramokat - ötletes megoldás volt, a még jelenlévők tapsát kiváltva.

A következő kisfilmben Tokió mutatkozott be, feltűnt az összes látványosság, majd a kabuki műfaját lehetett megismerni.

Megérkezett az olimpiai fáklya is a stadionba. 121 nap alatt 11 eztren futottak vele, 2 ezer kilométert tett meg.

Az utolsó lánghordozók között korábbi baseball játékos, egészségügyi dolgozó, paralimpiai sportoló és a különböző prefektúrákat képviselő japán gyerekek voltak.

Utolsóként Oszaka Naomi teniszező gyújtotta meg az olimpiai lángot.

A láng egy Fudzsit szimbolizáló emelvény tetején látható.

A közel négyórás ünnepség végére alig maradt sportoló a stadionban.

Zárásul íme egy bő galéria a megnyitó főbb látványosságaiból.