Nyitókép: MTI/EPA/AFP/John Thys

Frank de Boer: a folytatásban sokkal taktikusabban kell játszani

Infostart
2021. június 14. 11:46
Andrij Sevcsenko szerint gyors és érdekes mérkőzésen veszítettek. Denzel Dumfries arról beszélt, hogy a találkozó nem pályafutása legjobbja, de a legszebbje volt.

Az Ukrajna ellen vasárnap, 3-2-re megnyert Európa-bajnoki csoportmérkőzésen a holland labdarúgó-válogatott győzelmet érő harmadik gólját szerző Denzel Dumfries szerint a találkozó nem pályafutása legjobbja, de mindenképpen a legszebbje volt.

Az amszterdami összecsapáson hét perc alatt szerzett kétgólos előnyüket négy percen belül leadó hollandok Dumfries 85. percben esett találatával bizonyultak jobbnak ellenfelüknél.

"Végig hittem abban, hogy lesz majd esély, és akkor már csak arra kell figyelni, hogy jó helyen legyek. Nem ez volt a legjobb meccsem, de ez volt a legszebb" - nyilatkozta a PSV Eindhoven 25 éves védője.

Frank de Boer szövetségi kapitány ezúttal eltért a hollandok által többnyire favorizált négy három hármas taktikai hadrendtől, öt három kettőben állította fel csapatát, és elképzelése a végeredmény ismerében bejött.

"Mi irányítottuk a játékot, helyzeteket alakítottunk ki, ezt akartuk látni" - nyilatkozta a szakember. Hozzátette: tisztában voltak azzal, hogy erős ellenféllel találkoznak, és - az első ukrán gólt szerző - Andrij Jarmolenkónak nagyszerű bal lába van.

"Amikor nyomást gyakoroltunk az ukrán csapatra, képes volt megtartani a labdát és lehetőségeket is kialakítani. Ilyenkor arra kell figyelned, hogy veszélyes helyzeteket azért ne tudjon kialakítani az ellenfél" - mondta.

De Boer kifejtette: a folytatásban sokkal taktikusabban kell játszaniuk, mert a vasárnapi győzelmükre büszkék lehetnek ugyan, a mérkőzés tanulságait azonban le kell vonniuk, hogy legközelebb már ne kövessék el ugyanazokat a hibákat.

Hozzátette: néha egy taktikai szabálytalanság árán meg lehet és meg is kellene törni a játék ritmusát.

"Nem játszhatsz le kilencven percet úgy, hogy nem követsz el szabálytalanságot. Persze, szeretnénk ezt látni, de ennek akkor sincs realitása"

- nyilatkozta.

Andrij Sevcsenko, az ukránok kapitánya kiemelte: kifejezetten gyors és érdekes mérkőzésen veszítettek, amelyen mindkét csapat előtt rengeteg lehetőség adódott a gólszerzésre.

"Szeretném külön kiemelni a játékosaim hozzáállását, különösen azt követően, hogy kétgólos hátrányba kerültünk. A mérkőzést ugyanis már azon a ponton elveszíthettük volna" - mondta az ukrán szakvezető. Hozzátette: bár sikerült felállniuk és egyenlíteniük, végül mégis alulmaradtak, ami miatt csalódottságot érez.

Csütörtökön, a csoport következő fordulójában a hollandok Ausztriával találkoznak, szintén Amszterdamban, míg az ukránok majd Bukarestben meccselnek Észak-Macedóniával.