Nyitókép: Alex Dodd - CameraSport via Getty Images

Szoboszlai Dominik merész célt tűzött ki maga elé az idei szezonra

Infostart
2024. szeptember 30. 12:07
A magyar válogatott csapatkapitánya a Spíler TV-nek adott interjúban elmondta: mostanra elfogadta és megtanulta értékelni, ha pihenőt kap az edzőjétől, valamint arról is beszélt, hány góllal és gólpasszal lenne elégedett a mostani szezonban.

Szoboszlai Dominik a Liverpool mind a hat eddigi mérkőzésén kezdőként lépett pályára az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság jelenlegi szezonjában, és négyszer végig a pályán maradt. A magyar válogatott csapatkapitánya egy gólnál tart a 2024/2025-ös idényben, a Milan elleni, idegenbeli 3–1-re megnyert BL-meccsen volt eredményes. A Spíler TV stábja a West Ham elleni Ligakupa-mérkőzés (5–1-re győzött Arne Slot csapata) után látogatta meg a középpályást, aki a Liverpool korábbi kapusának, Bogdán Ádámnak a kérdéseire válaszolt.

Szoboszlai Dominik többek közt elmondta, hogy bár legszívesebben mindig játszana, az előző szezon egyik legfőbb tanulsága az volt számára, hogy időnként pihenni is kell, hogy magas szinten tudjon teljesíteni egy egész szezonon keresztül. Éppen ezért nem bánta, hogy kihagyta a londoniak elleni Ligakupa-meccset.

„Azt hittem, hogy hasonló tempó meg hasonló mérkőzések lesznek, mint a Bundesligában, és végig tudnám játszani az összes meccset.

Sajnálatos módon január 1-jén megsérültem, és két hónapot kihagytam. Nem akarom, hogy ez még egyszer előforduljon”

– fogalmazott a 23 éves futballista. Hozzátette: örült, hogy a rotáció miatt szusszanhatott egy kicsit a West Ham ellen, mert tisztában van vele, hogy nagyon hosszú a szezon.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Spíler TV (@tv2spilertv) által megosztott bejegyzés

Szoboszlai Dominiknek az előző idényhez képest megváltozott a szerepköre a Liverpoolnál, hiszen míg Jürgen Klopp alapvetően a védekezésben és a labdakihozatalokban szánt neki kulcsszerepet, addig Arne Slotnál „feljebb tolva” játszik, sokkal több feladatot kap a támadásokban, illetve a befejezéseknél. Bogdán Ádám a beszélgetés során felvetette, hogy akár dupla duplát (legalább tíz-tíz gól és gólpassz) is elérhet a mostani szezonban, a magyar játékos azonban még ennél is merészebb célt fogalmazott meg, ugyanis huszonöt kanadai pontig szeretne eljutni.

„Mindegy, hogy a számok hogyan alakulnak gól és gólpassz között, a huszonöt legyen meg. Most ha ebből húsz lesz, akkor azt is aláírom”

– jegyezte meg.

Az Index hozzáteszi: a 25 pontból eddig három van meg: a Premier League-ben két assziszt, a Bajnokok Ligájában egy gól fűződik Szoboszlai Dominik nevéhez.